Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
VI. Rész. Járványos betegségek a középkorban
316 A LEPRA. Kezelés. A pestis. A bélpoklosoknak a középkorban igen szomorú volt a sorsa. Társadalmilag halottnak tekintették őket. Pl. Franciaországban templomi halotti ünnep keretében requiemet tartottak lelki üdvökért s utána egy lapát földet dobtak lábaikra, jelezvén, hogy az egyházi és polgári élet szempontjából halottak. A leprás nem örökölhetett, fegyvert, kést nem viselhetett és megkülönböztetésül jellegzetes ruhát, kalapot kellett viselnie, az utcán kereplővel kellett a járó-kelők figyelmét felhívnia magára. A szigorú internálással elérték azt, hogy a középkor végén rohamosan csökkent a bélpoklosok száma, annyira, hogy 1490-ben VIII. Innocent pápa feloszlatta a leprásokat gyógyító Szent Lázár rendet, amelyet az általános betegségekkel foglalkozó Jo- hanniták rendjébe olvasztott be. Amíg Olaszországban Montag- nana megállapítása szerint a lepra már 1460-ban megszűnőben volt, és Európa nyugati felében csökkent, a keleti részeken, így Déloroszországban ebben az időben kezdett nagyobb méretekben elterjedni, amire bizonyítékok az 1462-től kezdve fentmaradt írásos adatok. Az orvosok működése inkább az elkülönítésben merült ki, a gyógykezelésben csaknem tehetetlen volt: fürdőket, gyógyitalokat és kenőcsöket alkalmaztak. A kor szokása szerint érmetszéseket végeztek. Mindez a gyógykezelés azonban csak keveset jelentett a betegség enyhítésére. Ez a szörnyű betegség bizonyos mértékig a kultúra hiányának volt következménye és amint a művelődés a különböző országokban előhaladt, aszerint húzódott vissza a betegség. A középkor másik jellegzetes betegsége a fekete halál volt, melyet már az ókorban jól ismertek. A középkor elején és végén egész városokat és Európa lakosságának negyedrészét elpusztította. A VI. században fellépett járványt az akkori orvos207. ábra. Leprás beteg leprozóriumot keres fel Vincent Beauvais miniatűrjén. (René—Fülöp— Miller után).
