Farkaslaki Hints Elek dr.: Az orvostudomány fejlődése az emberiség művelődésében 2. (Budapest, 1939)
IV. rész. A skolasztikus orvostudomány 1000-1300-ig - A nyugateurópai népek orvostudománya - A montpellieri egyetem orvostudománya
MONTPELLIERI EGYETEM. 159 Cardinalis ugyanebben az időben Hippokrates és Aegidius munkáinak fordításával és kommentálásával igyekezett ellensúlyozni az arab behatást. Egyszóval az arab orvostudomány már átdolgozta Montpellierben az orvostudományi gondolkozásmódot, amikor a század végén Villanovai Arnald tűnt fel, melynek legnevesebb tudósa a XIII. században kétségtelenül ő volt (1235—1312). Ez a spanyolszármazású tudós, kora legkimagaslóbb orvosi egyéniségé, előzőleg Salernoban volt és az ottani szabályokat gyűjtötte össze. Az arab orvostudománynak és az alkémíának is lelkes híve volt, de nem volt elfogult egyikkel szemben sem. Tapasztalati és logikai alapon figyelte meg a betegségeket és alkotta meg azokról véleményét. Bár behatóan foglalkozott Hippok- ratessel, Galenossal és Rhazessel, mégis kitűnik a tudomány terén nagy önállóságával. E szerzők műveit, sőt a sa- lernoi tanokat is kritizálta, azokból csak azt fogadta el, melyek megegyeztek a betegágy mellett tett tapasztalataival ( A spekulációtól azonban még nem tudott egészen megszabadulni.) Az uroszkópiát mint bolondságot gúnyolta. A gyógykezelésnél előírta, hogy amíg valamely betegségnél a diagnózis nem biztos, csak szelíd hatású gyógyszert szabad adni. A gyógyszerek közül csak a hatásosakat alkalmazta, mellettük szerepet juttatott a diétának, a fürdőknek, valamint a helyváltoztatásnak (kiimának). Legkedveltebb gyógyszere az arany volt. Sóit vízben oldva panaceának tartatta és mindenre, de főleg kiütésekre alkalmazta. Éles logikája tükröződik vissza ,,Parabolae medica- tionis" című könyvéből, amely a gyógy tudománynak nagyvonalú tankönyve lett. Ebben a belgyógyászati praxist, valamint a betegségi tüneteket, azok jelentőségét dolgozta ki, kezelésében felhasználva mindazt, amit a rendelkezésére álló gyógyerókkel elérni lehetett. Munkájának egyik része általános sebészeti kérdésekkel foglalkozott. A véres beavatkozásokat lehetőleg kerülte, mert félt, a ,,pulzáló vénák“ megsértésétől. Ez okból az izzó vasat ajánlotta a fekélyek, daganatok kiégetésére. Viszont koponyasérüléseknél igen jól írta le a trepanacio javallatát. Szükségesnek tartotta a tályogok megnyitását. ,,Breviáriuma“ első két könyvében a helyi megbetegedéseket tárgyalta, harmadik könyve a nők betegségét tartalmazta a mérges állatok tárgyalásával együtt, mivel ,,a nők miként az állatok, legtöbbje mérgesek“ (Quia mulieres ut plurimum sunt animalia venenosa). IV. könyve a láz kérdésével foglalkozott. A „Conservator Sanitatis“ cimű munkájában tanácsot adott az egészség megőrzésére a különböző életkorokban. Versben írt munkája évszázadokon át irányítóul szolgált az orvosoknak és laikusoknak. Arnald korának egyik legkiválóbb alkémistája volt. Felismerte a kémia jelentőségét a gyógyszerek előállításában. ,,De vivis“ című munkájában leírta az alkohol, az éterikus olajok, terpentin, az aromás vizek stb. készítési módját. Tudása természettudományi alapokon nyugodott és bár nagy hive volt az áltudományoknak, főleg az asztrológiának és alké- miának, mégsem veszítette el a talajt lába alól orvostudományi munkáiban. Mint tudós, mint tanár és mint a világ erkölcseinek Arnald de Villanova.
