Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VII. rész. A kiegyezéstől a világháború kitöréséig (1867-1914)

intézetekből ezután kikerülő polgári sebészeknek a szabad- gyakorlat nem volna megengedhető. Az itt közölt tanulmányi reformtervet a bölcsészeti karral együttessen kellett volna az orvosi karnak felterjesztenie, de erről lekésett, a bölcsészetiek nem győzték bevárni s a magok tervezetét amazénak bevárása nélkül 1867 nov. 5.-én terjesz­tették fel az egyetemi tanácshoz, amely azonban kivárta az orvosi kar 1869 máj. 21.-én benyújtott tervezetét s 1869 júl. i.-én továbbította mindkettőt a cultusministeriumhoz, minek utána a két facultás javaslatait átvizsgálta,13 állást foglalván azon tantárgyak szigorlatostul való hovatartozandósága dolgá­ban, melyeket az orvostan- és gyógyszerészet-hallgatók a bölcsészeti karon hallgattak, amely ez alapon ezen szigorlatok­nak hozzája való áttételét szorgalmazta. Az egyetemi tanács állást foglalt s a statusquo mellett tört pálcát. 1868 jún. i.-én báró Eötvös közoktatásügyi minister szabályrendeletet adott ki az egyetemi magántanároknak rend­kívüli tanárságra való előterjesztésének kellékei és módja tárgyában.14 1869 jún. 28.-án az orvoskari magántanárok értekezletet tar­tottak, melyen kívánalmaikat összefoglalták: ezentúl dékáni közbejövetel nélkül, leidősbjük meghívására tarthassák ülései­ket, mégpedig kéthavonkint ,,céljaik, kötelmeik és szabály- szerű jogaik“ megbeszélhetésére; a megválasztott magántanári képviselők ezeken az üléseken tudósítsák kiküldőiket a tanár- testületben történtekről, melyek ott megvitatandók s itt adat­nának utasítások a képviselőknek.15 Kérelmük figyelembe nem vétetett, mivel azonban erről külön értesítést nem kaptak, ezt az 1870 ápr. 5. és 7.-én tartott ülésükön a tanártestület hozzá­járulásának minősítették. Ezúttal további követeléseiket formulázták meg a küszöbön álló egyetemi reformok alkalmából kívánt figyelembevétel végett. Kívánták, hogy fontosabb tan­tárgyakra második tanszékek állíttassanak fel pályázat útján; 13 Ezzel részletesen Szentpétery Imre bölcsészetkari története foglalkozik. (468-472. 1.) 14 Az OH. 1868 nov. 8-iki száma teljes terjedelmében közli a sza­bályrendeletet. 15 OH. 1869 júl. 4. — Gyógy. 1869 jún. 28. VII. A KIEGYEZÉSTŐL A VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉIG (1867—1914).

Next

/
Thumbnails
Contents