Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VII. rész. A kiegyezéstől a világháború kitöréséig (1867-1914)

21. A második orvosi szigorlat tárgyait tegyék: kórbonc- tan (tárgyon) ya, továbbá az államorvostan szintén ya órai vizsgálati határidővel. 22. A harmadik orvosi szigorlat tárgyául szolgáljon: a bel- kóroda (tárgyon) 1/v a gyógyszertan J/4 és az előkészítő sebé­szet, szintén J/4 óráig vizsgálva. 23. A negyedik orvosi szigorlaton végül vizsgáltassanak: sebészet, szülészet és szemészet, mindannyian tárgyon és egyenkint y2 órán át. 30. A szigorlatokon a bizottsági tagok kivétel nélkül egyenként 10 forintot kapjanak, mely díj nekik akkor is járjon, midőn a szigorlat ismételtetik. Ami pedig a felavatási díjakat illeti, a rector 8, a dékánok és a pedellus pedig egyenként 3 forint 15 krajcárt, a jegyző 10 forintot és a kari pénztár 30 forintot kapjon, míg az oklevél kiállításáért 10 forint 50 krajcár járjon; ily módon pedig az összes szigorlatok és fel- avattalás együttvéve 287 forint és 40 krajcárba fognak kerülni. 31. Addig is, míg a szigorlatok a vázolt módon megvál­toztatnának, a sebésztudori szigorlatokra csak olyanok bocsát­tassanak, kik a sebészeti kórodán töltött négy félév alatt legalább két műtett beteget észleltek, s ezekről kortörténetet nyújtanak be; továbbá szintén két kortörténet bemutatásával igazolják, hogy a szemészeti kórodán töltött két félév alatt két beteg volt észleléseik tárgya. Orvosmesteri tanfolyam. 32. Az orvosmesteri tanfolyam a sebészmesteri és polgári sebészi tanfolyam helyébe lépne, melyek megszüntettetnének. 33. Az orvosmesteri tanfolyam négy évig tartana s reá olyanok vétetnének fel, kik a gymnasiumi vagy reáliskolabeli hatodik osztályt sikerrel bevégezték s életük 16. évét elérték. 34. A sebészeti, eshetőleg az orvosmesteri tanfolyamon az előadási nyelv az 1868. évi XLIV-ik törvénycikk 19. §-a értel­mében a magyar lenne, s a német előadások az első évbeliekre nézve a jelen, a második évbeliekre nézve az 1869/70., a harma­dik évbeliekre nézve 1870/1., a negyedik évbeliekre nézve pedig 1871/2. végével teljesen megszűnnének. VII. A KIEGYEZÉSTŐL A VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉIG (1867—1914).

Next

/
Thumbnails
Contents