Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
VII. rész. A kiegyezéstől a világháború kitöréséig (1867-1914)
Orvostudori tanfolyam. 4. Az orvostudori tanfolyam és szigorlatok javaslóit tervezetének egész terjedelemben! valósítása csak azon esetre ajánltatik, ha a tanártestület által 1869-diki ápr. 6.-án 245. sz. a. felterjesztett építkezések lehetővé teszik a tanintézetek kellő bővítését és ezek szükséges felszerelését; ezenkívül pedig kívánatos, hogy a szigorlatok lényegére nézve a lajtántúliakkal bizonyos megállapodás éressék el. Némely újítások azonban mint olyanok emeltetnek ki, melyek már most is foganatosíthatók. 5. Az orvostudori tanfolyam öt évig tartson. 6. Az orvostudori tanfolyamra csak azok vétetnek fel, kik a középtanodai tanfolyamot jó sikerrel végezték s erről kielégítő bizonyítványokat tudnak előmutatni. 7. Az orvosi tudori tanfolyamon a tanszabadság jelen mértéke ezután is megtartandó, s így az eddig kötelezett tantárgyak, valamint ezek hallgatására kiszabott félévek száma érintetlenül hagyatván, a tanulóknak továbbra is szabadságában állhat a tantárgyakat oly sorrendben hallgatni, mint ez körülményeiknek leginkább megfelel. 8. Az orvosi természettan részére mint sürgetően kívánatos javasoltatik, hogy addig is, míg az orvosi természettan számára külön tanszék állíttatnék fel, az orvosi természettan előadásával az élettan tanára legyen megbízva. 9. Az általános kórtan és gyógyszertan részére, melyek eddig egy tanszéken egyesítvék, szintén mint sürgetően szükséges kívánalom külön-külön tanszékek és intézetek felállítása javaltatik. 10. Javasoltatik továbbá, hogy a törvényszéki orvostan és orvosi rendőrség, melyek jelenleg az államorvostani tanszéken egyesítvék, különíttessenek el két tanszékre, s külön-külön intézetekkel láttassanak el. 11. Hogy a kórodai előkészítő sebészet tanszékének eléggé tág intézettel és segéddel, nemkülönben az illető tanár az építendő egyetemi kórházban kórosztálylyal láttassék el. 12. Orvosi vegytani és méregtani tanszék felállítása szintén kívánatos, de az csak akkor volna létesítendő, ha betöltésére alkalmas egyén fog rendelkezésre állani, miért is új tanszék VII. A KIEGYEZÉSTŐL A VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSÉIG (1867—1914).