Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

II. rész. Az orvosi kar megszervezése és felállítása (1769-1770)

II. A KAR MEGSZERVEZÉSE ÉS FELÁLLÍTÁSA (1769—1770). verum Omnium, a kit az ugyancsak a felség által kinevezett kancellár támogatott és helyettesített, aki azonban a magistra- tusban foglalt helyet. Látnivaló, hogy a nagyszombati újjászervezett egyetem, kíváltkép azonban orvosi facultása is, a bécsi minta szerint alakíttatott meg és rendezkedett be. Lehetetlen rá nem ismerni a közös szerző, van Swieten munkájára, aki a „conformetur“ elvét az egész vonalon becsületesen keresztülvinni törekedett. Kétségtelen, hogy ez a conformálás is a bécsi centralistikus irányzat uniformizáló törekvéseiből indult ki, de viszont az sem lehet kétséges, hogy magyar szempontból kecsegtetőbb auspiciumok közt nem indulhatott volna útjára a nagyszombati orvosi facultas, mint azáltal, hogy azt az akkor már teljes virág­zásában levő bécsinek hasonmásává kívánta van Swieten meg­alkotni. Sőt még ennél is többet tett a komoly- és jószándékú férfiú, miként azt az életbeléptető intézkedések egyik legelső ténye is mutatja: öt tanárral ajándékoztatta meg a nagyszombati orvosi kart7 olyankor, amikor a már újjászervezett bécsinek még csak négy tanára volt.8 A conformálás terén nem is érte semmiféle csalódás a magyar egyetemet mindaddig a sajnos, már csak igen rövid ideig, míg van Swieten élt, illetve elbete- gesedése őt még működni s rólunk gondoskodni engedte. Az 1769 december 14-iki intimatum megjelenését követő hónapok sora az előkészületek ideje volt s ez alatt kiírattak a pályázatok a tanári állásokra s megjelent az egyetemi tanul­mányi szabályzat is, a „Norma studiorum tractandorum pro singula facultate“,9 mely újra hangsúlyozza, hogy a nagyszom­bati egyetem a bécsivel „per omnia conformare tenebitur“. 7 A nagyszombati tanárok számát még jobban fogjuk méltányolni, ha elgondoljuk, hogy például a nagyhírű hallei facultáson a XVIII. század első felében mindössze csak két tanár működött: Stahl, aki az institutió­kat és Hoffmann, aki a gyakorlati tárgyakat tanította. A bonni egyetem 1810-ben felállított orvosi karán is egyideig csak három, mégpedig két rendes és egy rendkívüli tanár tanított. 8 Még 1774-ben is négy volt a bécsi orvosi kar tanárainak a száma. „Die vier medizinischen Professoren tradierten in fünf Jahrgängen . . .“ (Kink, i. m. I. 518.) A sebészet tanára a kar kebelén kívül állott, a colle­gium ad res chirurgicas keretében. 9 Teljes terjedelmükben közli: Merkur von Ungarn. 1787. 61-74.

Next

/
Thumbnails
Contents