Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VI. rész. 1848 márcusától az 1867-es kiegyezés idejéig

IGAZOLTATÓ ELJÁRÁS. 493 melyet Virozsil a senátussal együtt le is folytatott s az erről szóló terjedelmes beszámolót is csatolni látta helyesnek. Tisztázandó volt, kik írták alá a forradalmi kormányhoz inté­zett hódoló feliratot (Huldigungsadresse). Az igazoló jelenté­seket írásban kellett mindenkinek benyújtania, melyek aztán a cs. k. haditörvényszékhez is megküldettek a purifikáló eljárás céljaira. 1849 okt. 20.-án kimondatott, hogy a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt 1848-ban nyugdíjazott egye­temi tanárok állásaikba visszahelyezendők, a tanárokat pedig — úgy a ténylegeseket, mint a nyugalmazottakat — igazoló eljárás alá kell vonni. Ez az eljárás (purificatio) kiterjesztetett az egyetem egész személyzetére, le az állatorvosi tanintézeti suhanc lovászgyerekig. Virozsil az összes egyéneket bűnösségük foka szerint három osztályba sorozta. Azok a bűnösök, akik szegénységi bizonyítványt mutattak fel, a kapott rendelkezéshez képest fizetésük egyharmadát kapták, minek következtében elő­fordult, hogy a másod- és harmadfokú bűnösök pénzhez jutottak, a kisbűnös első fokúak pedig nem, amiért az előbbiek kigúnyolták a jómódúakat.29 A teljes egyetemi személyzetre kiterjeszkedő, osztályozva minősítő „bizalmas“ táblázatból, melyet az előbbi jelzet mellékleteként őriz az Orsz. Levéltár, az orvosi facultás tagjaira vonatkozó jellegzőbb részeket közöljük a következőkben: Birly, Csausz, Zlamál, Rupp tanárok megannyian: I. osz­tályzat. Schordann: loyalis, hű érzelmű („wohlgesinnt“). Gebhardt: I. oszt., dicséretesen válik ki. Bugát, volt egészségügyi főnök: III. oszt., erősen terhelt. Kezdettől fogva buzgó túlzója az egyoldalú magyar törekvések­nek. A márciusi események óta minden politikai tüntetés meleg részvevője. Tagja az uralkodó politikai cluboknak .. . A forradalmi kormányt Szegedre követte, eddig nem került elő. Sauer, a királyság volt orsz. főorvosa az első magyar ministerium alatt: II. oszt., ccmpromittálva a forradalmi párt iránti túlhevesen kimutatott rokonszenve, valamint népszerű­ségkeresése, a lázongó ifjúsággal való barátkozása s ehhez 29 OL. Geringen iratok 3981:1849.

Next

/
Thumbnails
Contents