Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

VI. rész. 1848 márcusától az 1867-es kiegyezés idejéig

490 VI. 1848 MÁRCIUSÁTÓL AZ 1867-ES KIEGYEZÉS IDEJÉIG. Lamberg meggyilkolását nyomon követte, okt. 3.-án, Jellasich teljhatalmú királyi biztossá való kineveztetése s az országgyűlés feloszlatása. A Ház azonban Kossuth indítványára továbbra is együttmaradt s a honvédelmi bizottmány élén kormányozta az országot. Kitört a forradalom s a helyzetet súlyosbítólag a cholera is, mely már május végén fenyegetett Oláhország felől. Júl. 3.-án mutatkoztak az első esetek Brassó­ban és vidékén, majd aug. 9.-én Gyöngyösön s okt. 20 körül Buda-Pesten, miért is a honvédelmi bizottmány okt. 27.-én egy kizárólag csak a cholerával foglalkozó bizottmányt nevez­tetett ki Pólya József dr. elnöksége alatt, melynek tagjai Sauer Ignác és Eckstein Frigyes voltak.19 Az 1848/49. tanév megnyitása elhalasztatott, az ifjúság nagy része fegyverbe állt s a tábori igazgató-főorvossá kine­vezett Stáhly helyébe máj. i-én a kereskedelemügyi mini­sterium egészségügyi osztályának tanácsadójává és az ország főorvosává kinevezett Sauer tanár az országos nemzetőrségi tanács elnökétől, Baldaccitól, máj. 21.-én azt a felhívást kapta, hogy 10 önkéntes honvéd zászlóaljhoz 10 fő- és 30 alorvos alkalmazására tegyen előterjesztést, amelyet Sauer jún. 14.-én már be is mutatott a kiszemeltek névsorával együtt.20 Csausz kari alelnök (dekán) is eleget tett a hozzáintézett felhívásnak, jelentvén, hogy „az egyetem szent kötelességének tartotta“, miszerint ha a városi kórházak nem bizonyulnának elegendők­nek a táborból érkező betegek és sebesültek befogadására, az orvoskari kórodákon kívül a II. és III. emeleten levő ter­meket is rendelkezésre fogja bocsátani.21 Okt. 2.-án Balassa és Stáhly már jelenthette a ministeriumnak, hogy az egyetemi kórodák sebesült és beteg magyar harcosok részére be vannak rendezve. Okt. 24.-én intézkedés történt, hogy „hadi akadémia hiányában“ rövid tanfolyam rendeztessék tábori orvosok és sebészek, nemkülönben a tábori kovácsok számára. Az előbbi tanfolyam nov. 15-iki kezdettel s tavaszig tartólag Balassa vezetése alatt volt megtartandó, az utóbbi pedig Zlamálé alatt, 19 Codex III/5. 920, 926, 931, 932, 943, 945. 20 Gyógyászat 1867. 455. OL. Közckt. 1848. Fons 9, pos. 195. 21

Next

/
Thumbnails
Contents