Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

V. rész. A II. Ratio Educationistól (1806) 1814 márciusáig

AZ ELMÉLETI ORVOSTAN TANSZÉKÉNEK BETÖLTÉSE. 333 Az imént tárgyalt pályázatban résztvevő Bognár János dr. ama komolyabb tudás nélkül való orvosdoctorok közé tartozott, akik ha ritkán is, de még mindig elég sokszor kísértettek, amikor tanszékek betöltéséről volt szó. Ez a fogyatékos készült­ségi!, a helyesírással is küzködő egyén annyira nem tudott semmire se megfelelni a pályázatnak úgy szóbeli, mint az írásbeli vizsgáján, hogy a jelölésnél egyáltalán számba se vették. Bognár azonban nem nyugodott meg a mellőztetésé- ben és beadványnyal fordult az „inclita (!) facultáshoz“, amely­ben elmondta, hogy az examinálás napjára virradó éjszakájá­nak io órájától kezdve lázas lett s ez volt az akadályozója, hogy a „medicina forrensis“(!) írásbeli vizsgáján nem tudott megfelelni s az orvosi rendészetnek is csak egy részéből készül­hetett el. Miért is azért esedezik, hogy amint az egészsége teljesen („ploenarie“!) helyreáll, pályázhassék újra.204 Bognár primitiv esetének rövid ismertetésével elintézettnek fogjuk tekinteni a többi hasonlót, ez az egy példa azonban szolgáljon annak az illustrálására, hogy ebben az időben egyes orvosok­nak miféle fogalmaik voltak az egyetemi tanszékek betöltésé­hez s az arra való minősültséghez fűzött követelményekről. * A Benének más tanszékre való átlépésével üresedésbe jutott kathedrára: a sebészek részére rendelt elméleti orvostanra az 1817 nov. i-iki legfelsőbb elhatározás értelmében kiírt pályázatra Pesten csak Polyánkay Ignác dr„ a természetrajz adjunctusa jelentkezett, Bécsben Milunovics Sándor dr„ a bécsi belgyógyászati tanszéken assistens és a már több ízben tanszékre alkalmatlannak minősített Petrovics Mátyás dr.; írásbelileg jelentkezett Peterka József dr., miért is számba nem vétetett. A pesti orvosi kar első helyen Polyánkayt, a másodikon Milunovicsot s a harmadikon Petrovicsot jelölte, a bécsi kar pedig első helyen Milunovicsot, másodikon Po­lyánkayt, a harmadik helyen Petrovicsot. A magyar kancellária a bécsi javaslatot tette magáévá, azonban Petrovics jelölésének teljes elejtésével, akinek egy írásbeli dolgozatát a bécsiek már két évvel előbb is igen kedvezőtlenül bírálták el, meg­állapítván, hogy a lélegzésre vonatkozó ismeretei hiányosak, a betegségek beosztását zavarosan ismertette, a betegségeknek 304 Orvoskari ltár. Fjk. 1. 776/195: 1815/16.

Next

/
Thumbnails
Contents