Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

is beleírni a véleményezésbe: „Ut taceantur illa, quae ad privatorum sunt notitiam/' Hogy egy ilyen alattomos, sokat s voltaképen semmitmondó vád mily sokáig képes továbbélni s az utókor előtt besötétíteni érdemes emberek emlékét, azt eléggé demonstrálja Pauler lesújtó ítélete, melyet az egyetem történetéről írt munkájának 327. oldalán mondott Schraud- ról, merőben Rácz nyomán, akiről nem vette figyelembe, hogy a kifejezetten nem-jóindulatú emberek közé tartozott, aki túlkönnyen és keményen ítélkezett másokról és aki az előtte szigorlatozókat is kérdéseivel inkább megzavarni, mint támogatni igyekezett, s aki mindezekért nem egy ízben, így Schraud feletti ítélkezéséért is, felsőbb helyről erős „figyelmeztetésiben részesült. Rácz vádját nem volt nehéz megcáfolni. Eltekintve attól, hogy a dekánság nemcsak a velejáró jövedelmekért, de a díszéért is méltán ambitionálható tisztség, az adott esetben Schraud — Rácznak gyanúsításával szemben — kimutatta, hogy nem egészen 20 (húsz) forint esett a dékánra, és esett volna reája, ha dékánná választják, egy egész év alatt a szigorlatok után. 20 forint! ennyicske! („tantillum") — teszi hozzá Schraud. Ez az acta azonban úgylátszik elkerülte Pauler figyelmét. Nem is vette számba a magistratus Rácz elfogult véleményét, melyhez sajnos még nehány más tanár is csatlakozott, és 1797 dec. 16.-án kelt felterjesztésében méltányosnak találta, hogy a rendes tanári teendőiket végző Schraud 1000 forintnyi fizetése a rendes tanárok által élvezett 1200-ra emeltessék fel, de helyénvalónak látta, hogy Schraud döntsön, melyik állását kívánja megtartani: az egyetemit-e vagy a városit, mely utóbbi csakugyan erősen elfoglalta őt a város egész területén szétszórtan fekvő szegény betegek látogatásával, nemkülönben a községi üléseken való megjelenésének kötelezettségével mint centumvir. — Ügyének elintézését nem várhatta be Schraud, mert kiütvén a szerémi pestis, őt küldték ki, mint azt az orvost, akiben a felsőbbség legjobban megbízott, hogy tudásával és rátermettségével a nagy arányokat öltött járványnyal szemben a legczéltudatosabban és sikeresebben fog tudni eljárni. Felhatalmazta azonban Schraud Veza pro- tomedikust annak az 1798 ápr. 6.-án meg is történt bejelentésére, hogy a pestis lezajlása után hazajövet már nem fogja elfoglalni a városi állását, amit nem sokkal később, máj. 6.-án,

IV. A KAR PESTEN A II. RATIO MEGJELENÉSÉIG (1784—1806).