Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)

IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)

ÁLLATORVOSI TANINTÉZET. I43 két munkájának magyar fordítását is elrendelte a király,70 aminek az ezzel megbízott Tolnay Sándor eleget is tett. A király azonban attól a szándékától, hogy az állatorvosi intézetet a füvészkerttel egy helyen állíttassa fel, későbben elállott, viszont elzárkózott mint meg nem indokolható kívánságtól a természetrajz tanárának abbeli óhaja elől, hogy tárgya számára egy külön füvészkert létesíttessék.71 Az utóbbi elhelyezésére az erre kiszemelt Ferenciek kertje vétetett igénybe, mely azonban csak két évi előkészítés után, 1786-ban volt rendel­tetésének átadható. A közbeneső időben a maga nélkülöző szegénységét előkészítő, határtalanul áldozatkész Winterl a sajátjából tartott fenn a Józsefvárosban egy botanikus kertet. Nem érinthette azonban kellemesen az orvosi kart II. József minden egyéb tekintetben hálásan üdvözölt intézkedés- sorozatának az a pontja, melyben komoly hangon figyelmez­tetted a kart, hogy a szigorlatokat csakugyan szigorúan kell vennie. Főleg a fiatalabb alapítású egyetemek közt mindig és minden országban akadtak olyanok, melyek a szigorlatok könnyűvé tételével igyekeztek vonzóerőt gyakorolni s hall­gatóik számát növelni. Ha felütjük a kar promotiós albumát, megállapíthatjuk, hogy fennállása óta 1784-ig 82 egyént avatott az orvosi kar doctorrá vagy a praxisra nem kevésbbé feljogo­sító licentiatussá s ezek közül 14 külföldi volt, tehát kereken a felavatottak 17%-a s ezek közt is többen, kik egyetemi váro­sokból (Bécs, Prága, Göttingen stb.) valók voltak. Nem feltehető, hogy ez az aránylag nagyszámú külföldi más okon jött volna ide, mint az egyetem enyhébb szigorlatoztatási módjába vetett remény által idevonzva. Nem először hangzott el az orvosi kar felé a szigorlatoztatásra vonatkozó intelem, de ezúttal is megnyugtató eredmény nélkül, úgy hogy nehány év eltelte után, 1789 febr. 25-ikén újabb, de most már keményhangú leiratot intéztetett II. József a facultáshoz, melyben a többszörös tapasztalatokra hivatkozva erősen kifogásolja, hogy olyan egyének, kik más egyetemeken sehol sem mernék magukat a szigorlatoknak alávetni, e végből egyenesen Pestre utaznak,72 70 Codex III/i. 51. 71 OL. Udv. Canc. 2036 : 1784. 72 Nemcsak az orvosi, hanem a jogi kar szigorlatai is hasonló okon kifogásoltattak. Pauler i. m. 244.

Next

/
Thumbnails
Contents