Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
IV. rész. Az orvosi kar Budára, majd Pestre helyezése s története a Nova Ratio Educationis megjelenéségi (177-1784-1806)
124 IV. A KAR BUDÁN (1777—1784). tanilag legnehezebben járható utakat választotta, nem törődve sem a nemzet, sem az egyház, sem az egyének érzékenységével s ugyancsak nem reformjai egyike-másikának időszerűtlenségével. Idealismusa és a reális élet közt szakadékok tátongtak, melyeknek áthidalásához nem értett, sőt azt nem is kereste. Hogy mily módon, milyen a felháborodásig menő ellenérzéseket támasztó módon hajtotta végre József jóhoz is vezető elgondolásait, az egyetemet is erősen érintő nyelvrendelete alkalmas demonstrálni, mely a latin helyett a németet tette meg hivatalos nyelvvé. Fokozta e felháborodást a nemzet önérzetének a feletti megbántódottsága, hogy amennyiben már a király a latin nyelv kiküszöbölését szükségesnek tartotta, azt a német nyelvvel s nem a magyarral rendelte el felcserélni. Az 1784 március 4-iki legfelsőbb elhatározást ismertető, május 18-án Pozsonyban kiadott helytartótanácsi rendelet azzal a sértő éllel magyarázta a latin nyelv használatának kiküszöbölendő- ségét s a németnek használatbahelyezését, hogy nemzeti nyelvünk tökéletlen, a latin nyelven írt törvényes rendelkezéseket pedig a nemzet maga se érti meg. Az alkotmányunkat semmibe vevő központosító törekvés azonban leplezetlen őszinteséggel ütközik ki a rendelet következő soraiból: „Hogy mily előnyökkel járna a közjog szempontjából, ha az egész monarchiában csak egyetlen egy nyelv állana használatban és ha csak ebben az egyben intéztemének az ügyek, mi által a monarchia összes részei szorosabban kapcsoltatnának egymáshoz, ezt mindenki könnyen beláthatja." E rendelet hatását nem nehéz elképzelni, s azt az elkeseredésig fokozta az a bántó tapintatlanság, mely annak végrehajtását a magyar nemzet érdekében („zur Ehre der ungarischen Nation") követelte, szinte keresztülvihetet- lenül rövid határidő kitűzése mellett. Nem annyira a főnemesség Bécs felé tekintgető része, nem is a fő városok német telepítésű lakossága s az iparűző polgárság és munkásság, de annál inkább a nemzet gerince, a vármegyék keretében megnyilatkozó köznemesség, felháborodással fogadta a rendeletet s amit eddigelé nem tett: most már féltve őrzendő kincset látott nyelvében, melynek ápolása közben nemzeti önérzete is megerősödött. II. József elgondolása szerint Magyarországnak három év leforgása alatt germanizálva kellett volna lennie. Ez iránti elszántságát ugyancsak élesen világítják meg azok a
