Győry Tibor, nádudvari: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
III. rész. Az orvosi kar Nagyszombatban (1770-1777)
A STÖRK-FÉLE ÜJ TANULMÁNYI ÉS SZIGORLATI REND. QI eledelek ismertetésével vezette be a tanár, figyelemmel az évszakokra, melyben azok megteremnek. Ezután a természet három világa által szolgáltatott gyógyszereket, indicatióikat és adagolásukat, nemkülönben a felismerésük módját (pharma- cognosia) ismertette Boerhaave s a segédkönyvek szerzői, Crantz, Cartheuser és Vogel szerint. Előadta a tanár a méregtant is és pedig a mérgeknek nemcsak a szervezetet pusztító, hanem bölcs alkalmazás mellett a javára fordítható hatását is, valamint az ellenmérgeket. Végül pedig egy intőbeszédet kellett mondania az orvosoknak és a gyógyszerészeknek s őket komolyan óvni a rendelvények körül előforduló tévedésektől. A pathologia szintén Boerhaave Institutiói és van Swieten Commentárjai szerint adatott elő. A tanár lelkére volt kötve, hogy teljes buzgósággal igyekezzék a hippokratesi tanok igazságait megerősíteni. Előadásaiban megismertette a betegségek okait, tüneteit, a differentialis (discernens) kórjeleket, gyógymódjait, a kórjóslatot. Tanítania kellett nemcsak az elvesztett egészség mikénti helyreállítását, de a meglevőnek megóvását is: a helyes életmód szabályait. Kórtani ismereteiket Bécsben a Mária Terézia bőkezűsége által alapított gyakorlati iskolában: a praxis clinica kórházában, betegágya1' mellett bővítették tovább a hallgatók, ahol a betegségek lefolyását észlelhették s azokról a tanár felügyelete és magyarázatai mellett naponta folytatólagosan írt kortörténetet vezettek mindaddig, amíg a beteg meggyógyult vagy meghalt. Az utóbbiak holtteste azon hallgatók jelenlétében, akik az illetővel betegsége alatt foglalkoztak, boncolat tárgyává tétetett, mely a legkörülményesebben megállapítani törekedett a betegség, valamint a halál okát, továbbá, hogy helyes volt-e mindaz, ami a kór lefolyása alatt a gyógyítás érdekében történt. A szorgalmas hallgatóknak meg volt engedve, hogy napjában több ízben is megjelenhessenek a kórházban betegeik észlelésére és kikérdezésére, hogy ilymódon a betegségek lefolyásának megannyi phasisát megismerjék, de a gyógyításba csakis a tanár jelenlétében és felügyelete alatt folyhattak bele. A tanulnivágyó orvosjelölteknek és orvosoknak is szabad bejárat biztosíttatott a város összes kórházaiba, melyekének orvosai a kért oktató felvilágosításokat megadni tarjo^al^ Tulajdonképeni tárgyán kívül a törvényszéki orvostan fontosabb részeit is elő kellett a kórtan tanárának adni.