Győry Tibor (szerk.): Semmelweis összegyüjtött munkái - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 46. (Budapest, 1906)

A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa

141 klinikák hullakamrája van elhelyezve ; a nyugati vakudvar e^y öl széles és egy három öl magas fal által van elzárva, rajta túl egy beépítetlen telek áll. Ebben az udvarban van a hulla­kamrának egy része, földszint megint az ép- és kórboncztan, az első emeleten a vegytan helyiségei. «Nincs itt helye, hogy az alázattal alólírott kifejtse néze­teit a gyermekágyi láz keletkezéséről, elég megjegyezni azt, hogy néki az a meggyőződése, hogy ez a betegség, egyetlen­egy esetet sem kivéve, bondott állati szerves anyagok fel­vétele által keletkezik. «A tekintetes tanártestület el tudja képzelni a szülészet tanárának sajnálatraméltó helyzetét, ha ebhen a meggyőződé­sében kettő közt kell választania: vagy légmentesen el kell zárnia az ablakokat, és gyermekágyasait egy elégtelen helyi­ségben, a hallgatók és bábanövendékek nagy száma által elrontott levegőben elpusztulni hagyni, vagy pedig az ablakok feltárása által a két vakudvar bondott szerves anyagokkal telített leve­gőjének beáramlását a gyermekágyasokhoz megengedni. «Bármily zord legyen is a szülészeti klinika jelene, ha meg- marasztják ezekben a helységekben, még zordabb jövő vár rá. «A nyugati vakudvaron túl álló üres telekre kétemeletes házat készülnek építeni ; ez által nemcsak a szülészeti kliniká­nak hat ablakához szolgáló világosságát fogják teljesen elállani, hanem a mindössze egy ölnyi széles vakudvarnak gyermek­ágyi lázgerjesztő kigőzölgései, minthogy az üres telken át való élillanását tehetetlenné teszik, vészhozó sűrítettségben fognak beáramlani a szülészeti klinika ablakain. «Hogy azonban az alulírott klinikáján fekvő gyermekágya­sok egészségi állapota kedvező-e, vagy hogy elragadja-e őket a gyermekágyi láz? ez nemcsak a klinikán ápoltak szempont­jából fontos; az alólírottnak az általa kezelt gyermekágyasok egészségi viszonyaira vonatkozó törekvéseinek eredménye fon­tossággal bir az egész emberi nemre. «Az a tény, hogy a gyermekágyi láz feltűnően több ha­lálesetet okoz a szülőházban, mint rajta kívül, nemcsak az orvosok előtt ismeretes, hanem a laikusok előtt is, és hivata­los okmányokban nevezik nem csupán orvosok, de kezelő hi­vatalnokok is «gyilkos barlangokénak a szülőházakat. «Azon az alapon, hogy a gyermekágyi láz pusztítóbhan

Next

/
Thumbnails
Contents