Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
MORBUS HUNGARICUS 81 eltömeszelik a véráram útját. Ugyancsak a nagyítók segélyével észleltetett, hogy a lázas és ragályos betegségben szenvedők vérében hosszúkás kis férgek mozgolódnak. Ezek a romlott gabonával és italokkal peték alakjában kerülnek a gyomorba, innen a nyirokerekbe, majd a vérbe, a hol a peték életre kelnek. A bélbejutók tetemes nagyságot is elérnek s bélférgeknek (Bündelwürme) neveztetnek.1 A betegség belső okai közül tehát első a finom véredénykéknek említett eltömülése. A másik pedig a vér roha- dási hőmérsékéből válik ki s keveredik az egész vérárammal: egy terjedékeny, maró, heves, savanyú és sós, kénes (realgaros) méreg. Kikel Helmont nézete ellen, a ki a rosz- indulatú lázak okait szomorú, lehangolt eszmék és benyomásokban látja. Ellene szól, mert e bajoknál, a melyben szemmel is látható gyuladások, daganatok, kiütések vannak, okvetlenül valami testi dolgoknak kell közreműködnie. Helmont okait csak mint praedisponálókat ismeri el.1 2 A betegség tünetei3 röviden a következők: kezdődik borzongatással vagy „forró hidegw-gel (fieberiger Frost), mely állandó lázba megy át s a beteg mihamarább elerőtlenedik, alig képes mozdulni. Nemsokára hányás, gyakran hasmenés is lép fel és gyötrő fejfájás. Szája íze keserű lesz, a nyelv és száj kiszárad, undorodik az ételtől, csak egyre inni szeretne. Lázát nemcsak a tapintás mutatja, hanem a gyors ütérlökés, a rövid lélekzet és a nagy szomj; délután fokozódik egész éjfélig. Némely betegek folyton izzadnak; ezeknél könnyebben áll él a hasmenés. A vizelet már eleinte is zavaros, kevesbedett mennyiségű, savanyú szagú s esetleg már ilyenkor is felhők úszkálnak benne. A vizsgálat igen pontosan ejtendő meg, mert a többi orvosok mindig normálisnak találták a vizeletet e bajban ; ő soha. A betegek a láz súlya alatt félrebeszélnek; némelyikük őrjöngésbe tör ki s annyira dühöng, hogy négy, sőt hat erős ember se győzi ágyban fogni. 1 92—99. 2 122. 3 129—149. 6
