Győry Tibor dr.: Morbus hungaricus (Budapest, 1900)
A morbus hungaricusról iró szerzők és azok munkái
MORBUS HUNGARICUS 33 A tavasz hatalmas és kiadós záporesőkben volt gazdag, a folyók ennek folytán rendkívüli módra megáradtak. A Duna^ Száva és Dráva oly erővel törtek ki medrükből, hogy a török benyomulását több mint két hónappal késleltették. A nyár száraz, az ősz derült és igen száraz volt, annyira, hogy a táborozás egész ideje alatt mindössze kétszer láttak esőt. Veszprém és Tata bevételekor egy ideig nagy ínség volt a hiányzó élelem miatt; az előbbi helyen kellő mennyiségű jó ivóvíz volt található, utóbbiban a források helyét nagy láp borította el, Az ostrom alatt kiállott fáradalmak s a hőség által kergetve, a katonák csapatostul vetették magukat a vízbe, enyhülést keresendő, mert sokat szenvedtek a gyújtogatásoktól s a törököknek rájuk lövöldözött izzóvá tett nyilaitól. A Dunához érve, mely a sekély vízállás folytán igen sok halat tartalmazott, hús helyett halat ettek, melyet nem tudtak megfelelően elkészíteni. Mohóan ették ezt a táplálékot s elkérkedtek vele, hogy ily boldogan még sohasem éltek. A borok zavarosak voltak, igen öregek vagy igen fiatalok, és pinczék hiányában, ha a nap tüzének sokáig ki voltak téve, savanyúak, miként a sör is. A ki szomjas volt, inkább ivott agyagos, zavaros, sűrű vizet, ha csak hideg volt, mint a tisztább Duna vizét, mely langyos volt. Ehhez járult a dinnyék, ugorkák és szedrek túlságos élvezete; sokan szőlő hiányában a venyigét ették. A betegség — Írja tovább — már első csapásra sokak életét kioltotta s pár sorral később megjegyzi, hogy a magyarok közül csak két ember veszett el benne.1 Jordanus, bármennyire erényéül is vegyük a későbbi leírókkal szemben egyszerű s felesleges belemagyarázásoktól tartózkodó leírását, bármily helyes végkövetkeztetésekre is jut később a baj mivoltát illetőleg, mégsem adja annak oly tiszta tükrét, hogy abban homály nélkül láthatnék vagy magunk felismerhetnék, hogy milyen betegségről van itt szó. Jordanus kétségtelenül a legismertebb, legolvasottabb szerzője a morbus hungaricusnak. Az, hogy szemtanúja is volt, ab ovo növeli leírásának értékét mindenki előtt. De a leírás 1 „Hungari e quorum exercitu non plures quam duó ex Episcopo- rum stbulariis toto eo tempore fatis cessit" .... etc. (229). 3
