Grósz Emil dr.: Előadások, beszédek, tanulmányok 1900-1925 (Budapest)
Előadások - A szemészet békében és háborúban (Balassa-előadás 1917. okt. 14.)
53 zést. Gróf Klebelsberg Kunó államtitkár erélyes közbelépése eredményezte, hogy az iparművészeti iskolában elhelyezett vöröskeresztes kisegítő kórház vezetősége hajlandónak mutatkozott a vak katonák befogadására, bár kezdetben ennek vezetősége is idegenkedett a gondolattól. E kórháznak a klinikához való közelsége lehetővé tette, hogy a még szükséges utókezelést a klinika személyzete végezhesse. Még fontosabb volt azon segítség, melyet ugyancsak gróf Klebelsberg az által nyújtott, hogy mint vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár gyógypaedagogusokat és iparoktatókat rendelt ki azon célból, hogy a vak katonák már a nevezett iskolákban kezdhessék meg az előkészületeket jövő új életükre. Kezdetben az volt a terv, hogy amint nem igényelnek több kórházi kezelést, a gyakorlati oktatást a vakgyámolító egyesületben kapják. Ez azonban nem következett be. Az iparművészeti iskola hadikórházának vezetősége, mely kezdetben nem óhajtotta a vak katonák felvételét, most már nem akarta többé el- bocsájtani őket. Minthogy azonban a többnyire földművesekből kikerült vakok hosszabb ideig a főváros közepén nem maradhattak tovább, ugyancsak Klebelsberg gróf közvetítésével nyári tartózkodásra a földmívelésügyi minisztérium gödöllői méhészeti iskolájában nyertek elhelyezést. Időközben a törvényhozás megalkotta az 1915. évi XV. t.-c.-t, mely a miniszterelnök alá rendelt Rokkantügyi Hivatalra bízta a háború rokkantjainak gondozását. Ezen törvénycikk alapján a nevezett hivatal 1915 november 1-én átvette a vak katonák gondozását is. Miniszterelnöki rendelettel felállították a vak katonák intézetét, melyet a most már kiürített és rendeltetésének visszaadott vaknevelő intézetben helyeztek el ideiglenesen. Az intézet igazgatójául az iparművészeti iskola volt igazgatóját, később múzeumi igazgatóőrt nevezték ki, katonai parancsnoka a vallás- és közoktatásügyi minisztérium egyik tisztviselője, a gyógypaedagogiai osztály referense lett s a miniszterelnök intézkedéséből külön megbízás alapján mint vezető Dessewffy grófné nyert alkalmazást. Az oktatást kiváló gyógypaeda- gogus szakerő vezette megfelelő iparoktató támogatásával. A miniszterelnök igazgató-tanácsot is nevezett ki, melynek feladata lett volna a vak katonák utókezelésének és oktatásának vezetése és ellenőrzése, a gyűjtés és a munka irányítása, valamint a patronage szervezése. Ezen intézet legújabban ez év őszén átköltözött a földmívelésügyi minisztérium által annak idején honvéd-hadi- kórház céljaira átengedett ampelológiai intézetébe. Ami a segélyezést illeti, kezdetben az volt az álláspont, hogy az csak a háború befejeztével induljon meg, minthogy ismeretlen volt a reászorulók száma és ismeretlen azon összeg, amelyet járadékul fognak annak idején adni. Csak az volt bizonyos, hogy az 1875-ből származó ellátási törvény revízióra szorul. De a háború olyan soká tart, hogy a segélyezés megkezdése tovább nem volt halasztható. Ezért a Rokkantügyi Hivatal olyan elhatározásra jutott, hogy a tőke kamatának egy részét osztja ki és pedig azon kulcs szerint, hogy egy nőtlen vak katona kb. évente 240 koronát, ha felesége van, 325 koronát, ha felesége és egy gyermeke, 365 koronát, ha öt gyermeke, 528 koronát, ha hat gyermeke van, 650 koronát kap segélyképpen. Ehhez járul az egy év után a hadsereg kötelékéből elbocsátottak 850 korona illetéke, ha az illető közember volt. Ezt az összeget a vitézségi érmek,
