Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
7 az orvosok az ily esetet nem veszik túlságos komolyan. Azt állítják, hogy ilyenkor az agynak nem szervezeti bán latináról van szó, hanem arról a talányos, a görög medicina idejében hisztériának elnevezett állapotról, amely a súlyos betegségi állapotoknak egész sorát tudja utánozni. Ilyen esetekben nem is féltik a beteg életét, sőt valószínűnek mondják, hogy egészsége talán tökéletesen helyre is áll. Nem mindig nagyon könnyű az ily hisztériának megkülönböztetése súlyos szervezeti bántalmaktól. De nekünk itt nem kell tudnunk, hogyan történik az efajta differenciáló diagnózis; nekünk elég annyit tudnunk, hogy épen Breuer betegének esete olyan volt, hogy itt egy szakértő orvos sem kételkedhetett a hisztéria diagnózisában. Pótlólag azt is felemlíthetjük itt a betegség' történetéből, hogy a bán talont aközben lépett fel, hogy a leány gyöngéden szeretett atyját súlyos és halálosan végződő betegsége alatt ápolta, mígnem — maga is megbetegedvén — az ápolással fel kellett hagynia. Idáig hasznunkra vált egy úton haladni az orvosokkal, de most csakhamar el fogunk tőlük válni. Tévednének ugyanis, ha azt hinnék, hogy az által, hogy a súlyos, organikus agybántalom felvételének helyébe a hisztéria diagnózisa lép, lényegesen több kilátása volna a betegnek arra, hogy az orvos segítsen is rajta. Az agy súlyos megbetegedésével szemben az orvosi mesterség a legtöbb esetben tehetetlen, de a hisztériás bántalommal sem tud mit kezdeni. A természet kegyes jóságára kell bíznia, hogyan és mikor van kedve a reményteljes kilátásokat valóra váltani.1 A hisztéria felösmerése tehát a beteg helyzetét kevéssé változtatja meg; annál lényegesebben megváltozik utána az orvos viselkedése. Megfigyelhetjük, hogy az orvos a hiszté1 Tudom, hogy ez az állítás ma már nem állja meg a helyét, de ebben az előadásban magamat és hallgatóimat az 1890 előtti időbe vezetem vissza. Hogy a viszonyok azóta megváltoztak, abban épen azoknak a törekvéseknek van nagy részük, amelyeknek történetét vázolom.
