Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)

III.

Hölgyeim és uraim! Nem mindig könnyű dolog igazat mondani, főkép ha az embernek rövidre kell szabnia a mondanivalóját; így én is kénytelen vagyok ma egy hibát, melyet utolsó előadásomban követtem el, helyreigazítani. Elbeszéltem Önöknek, hogy ha, lemondva a hipnózisról, •éber betegemet nógattam, mondja meg, hogy mi jut eszébe az épen szőnyegen forgó problémáról, ha biztosítottam őt, hogy mindenről tudomásának kell lenni, még arról is, amit látszólag elfelejtett s hogy a felmerülő ötlettel bizonyosan felidéződik a keresett emlék: valóban azt tapasztaltam, hogy betegem legközelebbi ötlete a várt megoldást meghozta s hogy az az ötlet azután az emlék elfelejtett részletének bizonyúlt. Nos, ez nem áll ily általánosságban; csak a rövidség kedvéért mondtam a dolgot oly egyszerűnek. Valósággal csak az első alkalmakkor sikerül nógatással valóban épen az elfelejtett emlékeket felidézni. Ha azonban az ember az eljárást folytatta, mindenkor jöttek olyan ötletek is, melyek nem lehettek az igaziak, mert nem illettek bele a körülményekbe, amint hogy a betegek maguk is mint helyteleneket, elvetették azokat. A nógatás sem hozta meg itt a várt sikert, úgy, hogy az ember szinte megsajnálta, hogy a hipnotizálással szakított.

Ebben a zavaromban egy előítélet volt segítségemre, melynek tudományos jogosúltságát évekkel később igazolták C. G. Jung zürichi barátom és tanítványai. Állíthatom, hogy hasznos néha, ha az embernek előítéletei vannak. Már eleve