Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
27 a tudattalanban, csak alkalomra les, hogy ismét ténylegesüljön és érti a módját, hogy az elfojtott vágyat elferdített, felösmerhetetlenné tett pótképződmény1 alakjában becsempéssze a tudatba, amely képződményhez csakhamar hozzákapcsolódnak ugyanazok a kellemetlen érzetek, melyeket az elfojtás révén elkerülhetni véltek. Az elfojtott eszmét helyettesítő ilyen pótképződmény — szimptoma — mentesítve van a védekező „én“ további támadásaival szemben és a heves, de gyors lefolyású konfliktust végnélküli kóros állapot váltja fel. A szimptomán az elferdítés szolgálatában álló sajátságon kívül, nyomokban felismerhető ilyen vagy olyan hasonlatosság az eredetileg elfojtott eszmével is; a pszichoanalitikus gyógykezelés közben felderíthetők azok az utak és módok, amelyeken a pótképződmény felépült s a gyógyulás akkor sikerül, ha a szimptoma ugyanezen az úton vezettetik vissza az elfojtott eszmére. Ha így az elfojtott dolgok ismét a tudatos lelki tevékenység tárgyaivá tétettek, ami csak jelentékeny ellentállás legyőzése után sikerülhet, akkor jut csak a beteg abba a helyzetbe, hogy azt a lelki konfliktust, melyet el akart kerülni, orvosának vezetése mellett jobb eredménnyel oldja meg, mint amilyennel az elfojtás kecsegtetett. Többféle módja van az ilyen célszerűbb, a konfliktust és a neurózist szerencsésen befejező elintézésnek s ha az eset úgy kívánja, többféle megoldás kombinálása vezethet célhoz. Egyik esetben megba- rátkoztatjuk a beteg egyéniségét a kórokozó eszmével és képesítjük őt arra, hogy azt egészben vagy részben elfogadja; más esetekben a vágy törekvést magát keil magasabb rendű s ezért kifogás alá nem eső célok felé irányítani (amit átszellemitésnek2 nevezünk); vagy pedig be kell látni, hogy a konfliktust okozó eszme elutasítása jogos és helyes volt. de ilyenkor is meg kell tanítani a beteget arra, hogy 1 „Ersatzbildung.“ (Ford.! 2 „Sublimierung.“ (Ford.)
