Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
Újabb szempontok a köszvény kór- és gyógytanában
80 gasabb endogén húgysavértékeket találunk, ennélfogva pl. a rostonyás tüdőgyulladásnál a fehér vérsejtekben) gazdag izzadmány felszívódásakor, vagy pedig a lenkaemiánál, ahol az erősen nukleoalbumint tartalmazó fehér vérsejtek nemcsak nagyban termelődnek, hanem tönkre is mennek. Áttérünk most arra a kérdésre, vájjon miben különbözik a kösz- vénves ember nukleinanyagcseréje az egészséges emberétől? Egészséges embernél a húgysavképződést szabályozó öt tagból álló fermentum láncolata és a húgysavkiválasztást végző vese oly promptul működik, hogy a vér rendesen nem tartalmaz húgysavat. A köszvényes ember vérében azonban mindenkor purinmentes táplálék mellett is ki tudjuk mutatni a húgysavat. Ezen urikaémia, melyet már Garod ismeretes fonálkísérletével is kimutatott, jelenleg is, vagy inkább ismét a köszvény kortanának a sarkpontját képezi. A húgysavnak a vérben való mennyiségét nem szabad nagynak képzelni, korántsem olyannak, hogy a vér vegyi reakciójára befolyást gyakorolhatna, a vért megsavanyítaná, mely felfogással nemcsak a betegeknél, hanem egyes orvosoknál is találkozunk. 100 gr. visszeres vérben lehet 0 •003—0 ■005 gr. húgysavat kimutatni és ezt sem szabad állapotban, hanem húgysavas só, mononatriumurát formájában. Ellentétben a vérrel, a köszvényes beteg vizelete rendesen húgy- savszegény. Purinmentes diéta mellett kiválasztott endogén húgysav- értéke többnyire a normális alatt van, tehát kevesebb, mint 0-30 gr., vagy pedig a normális mennyiség alsó határa közelében mozog. Ezt a tényt nem lehet eléggé leszegezni, mert az orvosi gyakorlat igen nehezen kiküszöbölhető tévedéseihez tartozik az, hogy a köszvény vagy a köszvényes hajlam kórisméjét a vizelet magas húgysav- tartalmából meg lehet állapítani. Az orvosi laboratóriumok kedvelt kitételei „több oldott húgysavat tartalmazó vizelet“, „számos húgysavas kristály az üledékben“, a beteget és az orvost gyakran megtévesztik és légiószámba mennek a laboratóriumi bizonyítványokkal orvostól orvoshoz vándorló betegek, kik arthritis gonorrhoicában, lan- cináló fájdalmakban, idült polyarthritisekben szenvednek és kik az orvos minden kétkedésére mindenkor diadalmas mosollyal a viharedzett papírlapokra utalnak, melyeken a megfelebbezhetetlen és számtalan karlsbadi kúrára marasztaló ítélet meredezik: „több oldott húgysavat tartalmazó vizelet“. Igaz, hogy néha egyenesen azzal a kérdéssel fordulnak a laboratóriumokhoz, vájjon milyen a vizelet húgysavtartalma? De helyes volna, ha a meghatározásokkal foglalkozó szakemberek ilyenkor véleményükhöz mellékelt nyomtatott lapon megjegyeznék, hogy a vizelet húgysavtartalmáról csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha 1. a vizelet napi mennyisége teljesen ismeretes, 2. ha a beteg 2—3 napon át purinmentes diétát tartott. Nem volna senki, aki ezen a figyelmeztetésen megütköznék; másrészt kívánatosnak tartanám, ha a laboratóriumok mindenkor közölnék a módszert, mely szerint a húgysavat meghatározták.
