Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
Gastritis problémák
Gastritis-problémák. Az idősült diffus gastritis kórképe az utolsó évtizedeik alatt eltávolodott az orvosok látóköréből. Nem mintha ritkábbá vált volna. Francia klinikusok a távol és közelmúltban is a leggyakoribb gyomorbetegségnek tartották, osztályozására, patogenezisére és gyógyítására nagy súlyt vetettek, de nálunk a német klinika hatása alatt a gastritis kórjelzése körülbelül a század fordulása óta nem tartozott a divatosak közé. A gyomor-neurozisok tüzetesebb ismerete óta egy functiós gyomorkórtan lépett előtérbe. Ott, ahol a rák és fekély kizárható volt, előszeretettel a motoros és secretiós eltérések adták meg a betegségek signaturáját és a kezelés alapját. Éppen 28 évvel ezelőtt, talán még a napra is emlékszem, a régi Korányi-klinika (jelenleg Herzog-klinika) egyik tanársegéde végigsietett a birodalmát képező hatalmas földszinti kórtermen és letörül- tette velünk a minden harmadik ágytáblán díszelgő „catarrhus ventriculi“ diagnózist, mellyel, bevallom, a kelleténél gyakrabban éltünk. Helyét az anaciditás, achilia, hiperaciditás, gastroxynsis, atónia, első és másodfokú motoros elégtelenség stb. foglalták el. A gastritis lassan mostohagyermekké vált, kórjelzése maradi gondolkozásra vallott. Csak tizenhárompróbás alkoholistáknál vagy ott, ahol a próbareggeliben nagyobb mennyiségű nyákot találtunk, maradt meg a régi kórjelzés. A terápia szintén legnagyobbrészt funkcióssá vált. A savtöbblet ellen alkálit és atropint, a savhiány ellen sósavat, az atónia ellen sztrichnint, a fájdalmas hyperkinesis ellen papaverint adtunk, stb. A gyomor lokális kezelése, eltekintve az erősebb pangásnál megengedett‘gyomormosástól, egészen mellékessé vált vagy egyes specialisták és fürdőorvosok domíniuma maradt. A fiziológiailag orientált funkciós éra sehol sem szorította ki az orvosok zöméből a morfológiai gondolkodásmódot annyira, mint éppen a gyomorbetegségeknél. A vesepatológiában, pl. a veseelégtelenség, a víz-, a klór- és nitrogénretenció fogalmai sohasem felejt- tették .el velünk a veselob és a vesezsugor bonctani, a glomeroulus atrophia, a vesehámelfajulás szöveti képét. Mindön gondolkodó orvos akarva-nemakarva a kilinkai képnek egy kórbonctani képet sub- stituált, mely amikor esetleg obdukcióra került a sor, többé-kevésbbé beigazolást is nyert. A gyomorpathológiában, kivéve a rákot, ulcus és néhány ritkább megbetegedést, a finomabb anatómiai ellenőrzés jóformán lehetetlenné vált. A gyomor kórbonctana és kórszövettana *a nyálkahártya gyors postmortális szétmálása folytán nagy nehézségekkel járt. Erősebb lendületet csak akkor vett, amikor a hulla-
