Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
A cukorbetegség sebészeti vonatkozásai
118 juk az üszkösödést föllépni, mely azután mindig tovább és tovább halad. Mindkét formánál óriási szerepet játszik a végtagok arterio- sklerosisa. Az előzményekben megtaláljuk többnyire a betegeknek olyan panaszait, amelyek az alsó végtagok ütereinek csökkent átjárhatóságára engednek következtetni: bizsergések, a láb gyakori kihűlése, múló elszinesedése, hirtelen fájdalmak a járás kezdetén (claudicatio intermittens). A panaszok néha kétoldaliak és az orvos annál inkább hajlandó ezeket neuritisre visszavezetni, mert tényleg a cukorbetegek ilyen kétoldali alsó végtagneuritisre igen hajlamosak. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezen neuritisek oka szintén igen gyakran az idegek saját ütereinek arteriosklerotikus elváltozásaiban keresendő. A pontosabb vizsgálat többnyire kideríti az arteria cruralis és poplitea falzatának a merev voltát, madár- tracheaszerű tapintatát. Néha már ezen előkészítő stádiumban sem vagyunk képesek az egyik vagy másik alszárütér pulsusát tapintani. Ahol műtétre került a sor, ott az üterek rendkívül mereveknek találtattak, a legkisebb üterek néha hegyes tűk gyanánt állanak ki a csonkítási sebből. Az anatómiai vizsgálat a megbetegedett ütőérfalban az aggkori arteriosklerosissal azonos elváltozásokat derítette ki. Ferrari az egyedüli, ki speciális elváltozásokat vélt feltalálni. Előtérben állanak az intima erős burjánzásai és necrosisai. A visszértörzsök szintén feltűnő hyperplasiát mutatnak, endotheljük szintén burjánzik és szabálytalan lécalakú kinövéseket alkot, míg a media szabálytalan megvastagodást és kötőszöveti és meszes elfajulást mutat. Mióta a sebészek a vérereknek ezen elváltozásaira figyelmesekké lettek, azóta ezt állandóan meg is találták, sőt egyesek, főképen Köriig tanítványai annyira mennek, hogy a cukorbetegségre mint ilyenre, főképen pedig a hyperglykaemiára semmi súlyt nem helyeznek. Ezt az egyoldalú álláspontot azonban többféle oknál fogva nem fogadhatjuk el. Már azon oportunista oknál fogva sem, mert a hyperglykaemia befolyását tagadva, megfosztjuk magunkat az egyedüli lehetőségtől, mely a késen kívül az egyszer megindult üszkösödés megállapítására rendelkezésünkre áll. Ha ebben az összefüggésben mindig csak a hyperglykaemiá- ról beszélek és nem a cukorvizelésről, akkor ennek igen fontos gyakorlati oka van. Vannak tudniillik esetek, melyekben a vizelet nyomokban sem tartalmaz cukrot, holott a cukorbetegekre jellemző szövődményekben szenvednek és műtétekre úgy általánosságban, mint szövetelemeik viselkedésében épen úgy reagálnak, mint a cukorbetegek. Ezek vérében a cukor fel van szaporodva, de még nem érte el azt a nívót, mely szükséges ahhoz, hogy a vese a többletet kiválassza. Ebben a „praeglykosuriás“ stádiumban az egyén szövetei ép oly vulnerabilisek, gangraenára, fertőzésre ép oly hajlamosak, mint a kifejezett diabetes eseteiben. Tudomásom van egy betegről, kinél pneumonia után tüdőgangraena következett be, mely több heti fennállás és súlyos lefolyás után spontan gyógyult. Több
