Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856-1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907)
II. Rész. Pozsony városának kulturális, egészségügyi és gazdasági haladása az utolsó ötven év alatt - Dr. Pávai Vajna Gábor: Pozsony sz. kir. város egészségügyének fejlődése az utóbbi ötven év alatt 1856-1906
Dr. Vámossy István. október 29-től, vagyis a kórház megnyitásától, 18G7 junius végéig az államkórház másodorvosa; aztán 1867-ben 2-ik városi tiszti főorvos, 1872-ben pedig első tiszti főorvos lett. Dr. Tauscher 1867—1906 március 61-ig, tehát majdnem 40 évig szolgált legnagyobb részben mint első városi tiszti főorvos. Dr. Täuscher c 40 évig tartó működése alatt városunk egészségügyi érdekeit szolgálta híven, lelkiismeretesen és becsületesen. Ő mint hivatalos főorvos, hazánkban az egyetlen, ki mindenütt és minden alkalommal városunk érdekeit tartotta szem előtt. E tekintetben ő hazánkban az egyetlen városi tiszti főorvos, aki már akkor feljegyezte a városunk egészségügyi fejlődésére vonatkozó statisztikai adatokat, mikor még azok el sem voltak hivatalosan rendelve. Dr. Tauscher-nek városunk egészségügyi viszonyainak fejlesztésében soha el nem hervadó érdemei vannak, emellett ő egy valóban mintaszerű jellemes orvos, kit még az ellenségei is nagyra becsülnek. Irodalmi művei: ifjabb éveiből valók s azok megjelentek részint a Kórházi Szemlében, részint az Orvosi Hetilapban és Gyógyászatban. Dr. Vámossy István városi tiszti orvos, az irgalmas- rend kórházának főorvosa, egyetemes oivos tudor stb. Született Tallóson Pozsony megyében 1862 december hó 23-ikán. Orvosi tanulmányait végezte Bécsben és Innsbruckban.Orvosi oklevelét nyerte Bécsbcn 1886-ban. 1886—1889-ig másodorvos volt a bécsi Erzsébet kórházban, 1889—1892-ig tanár-segéd Innsbruckban a sebészi klinikán, 1892-ben városi, illetve tiszti orvos. 1897-ben irgalmas kórházi főorvos, külön szakmája a sebészet. Irodalmi művei: Az alapvető, adatokban rendkívül gazdag és jeles munka, „A pozsonyi ápoló intézet jubiláns története“---------------------------- — DR. pivAI VÁJNÁ gXp.OR ——— —.............— 1 80