Fekete Lajos dr.: A magyarországi ragályos és járványos kórok rövid történelme (Debreczen, 1874)
59 vességgel dúlását a mondott megyékben, a budai egyetemi orvosi karnak meghagyta, bogy e járványról az orvosoknak és közönségnek tájékozás végett utasítást adjon, és a járvány miként leendő orvoslási módját Írja le; ez előzmények folytán aztán, líác Sámuel tanár a skárlátludegnek leírását és orvoslás módját magyar nyelven ki is adta, E műből látjuk, bogy „az 1783-dik év utóhónapjaiban, Magyarországnak némely részeiben a skárláthideg torokfájással és a nyálikráknak (mirigyeknek) kemény daganatival foglaltatott össze és a gyermekeket csecsszopástól egész 13 éves korokig — mint a pestis, pusztította, kiváltképen pedig a leánykákat és azokat, kiket rósz vérű dajkák szoptattak, vagy egésségtelen anyák hordoztak s neveltek.“ A betegek megborzadtak, megbádgyadtak, megszomjuhoztak, az ételt nemcsak nem kívánták, hanem utálták is, a szájakban s torkokban keserű izt éreztek, a gyomrok nyomódott, fájt és émelygett, azután sárga, avagy zöld és keserű matéria- okádás által a gyomorból felvettetett; és a beteg megmelegedett. A forróság néha nem igen nagy, olykor elég alkat- matlan is volt és többnyire mindenkor valami fázó érzékenységgel gyakran felváltatott; annak utána csak egyedül hátramaradott és a fázás elmúlt. A nyelv sárga volt, néha némely gyermekeknek a szemei is megsárgultak; mások könnyebbítő sárga epés hasmenésbe estek. A torok mindjárt kezdetben fájni kezdett, de nagyon fel nem daga- dott, hanem csak úgy megevesedett, mint az orbánc. — Némely betegeknél csak veres égő és fájdalmas barázdák; másoknál sok apró fehér hegyű, és veres tövű hólvagocs- ka támadt, melyek azután megfokadtak és terjedő fekélyekké váltak. Ez a torokfájás és veresség néha a lehelő gegen lement a tüdő felé és akkor a betegek azon panaszol- kodtak, hogy a mellök szorul. A torokfájás ugyan nem tartozik a skárlátnak természetéhez, mert néha ebben a
