Fekete Lajos: A gyógytan története rövid kivonatban (Pest, 1864)

13. §. Plátó és a dogmatikai iskola

26

sárga epe, ha az új, gyönge izom részek léggel vegyülnek, a nedvek nyalkával keverednek össze : a legveszélyesebb kórok erednek, az agy bántalmai. A fekete epe megromlásából támad a nehézkor, és más idült bajok; az epelobtól legtöbb heveny betegségek, a nyálkától támadnak többféle folyások, minők a hasmenés, a vérhas, a fehér folyás, ha a tüzelem jut a testben túlsúlyra, tartós lázak,

— ha a légelem, minden napos lázak; — ha a viz, harmadnapos lázak, — ha pedig a földelem jut túlsúlyra, akkor negyednapos lázak keletkeznek.

Ezen iskola jeles tanítványai voltak: a karisztósi Diokles, 364 Kr. előtt, legelső állathúlla-boncnok, ki a láz kórjeleit legelső irta le, ki megkülönböztette az aski- test a bőrviz kórtól, mit ő hyposarkának nevezett, és azt részint a máj, részint a lép bajaitól származtató, ő volt ugyancsak az első, ki fölismerte a láz veszélyességét a sárgaságnál.

Másik jeles orvos volt a dogmatikusok között Pra- xagorás 350. Kr. előtt, kinek az orvostan szintén sokat köszönhet; azon szarvas hibáját, hogy az asyat — szerinte mint a gerincagy függelékét — figyelemre méltónak sem tartá, könnyen megbocsátjuk neki, ha többi fölfedezéseit tekintjük. 0 volt jelesen az első orvos, ki az litereket, viszereket, idegeket — melyek az ő kora előtt megkülönböztetve nem valónak — egymástól szorosan megkülönböztető és fölfedezé, az üterekről azt állítván : hogy azok levegőt tartalmazó edények. — PraxagoráS gyógy- eljárásában az érvágást is szükebb korlátok közzé vonta, és még a tüdőlobnál sem alkalmazó, ha az 5 napot meghaladott; a hánytató szerekre különös nagy sújt fektetett.

— Megemlítésre méltó még Krisippus Krótonból, ki Ilippokrates mellett harcolt némileg, ez az érvágást, hajtó