Fáy Aladár dr.: Egészségügyi közigazgatás (Budapest, 1912)
Első könyv. Alaki és általános határozmányok - B) Közegészségügyi szolgálat a községekben
61 mint hirtelen halál esetében is, a halottkém a gyanúokok felsorolása s a hulla állapotának és a halál körülményeinek ismertetése mellett, azonnal jelentést tesz az elöljáróságnak (IV. minta), esetleg szóval is. Gyanús ételeket, gyógyszereket, italokat, hányadékokat s általában minden bűnre gyanús jelet, két tanú jelenlétében le kell pecsételni és községi őrizetbe adni. (11. §.) Talált hullák. Talált hulláknál a hulla megtalálására vonatkozó körülmények felsorolásával ugyanily módon kell eljárni. (V. minta.) Mindezen esetekben a hatóság intézkedését be kell várni, ha azonban ez bármi okból 48 óra alatt meg nem történnék, a halottkém a hulla eltemetésére ideiglenes bizonyítványt ad s ezt a halotti bizonyítvány 11. pont 1. §-ába bejegyzi. (12—13. §.) Járványos betegség okozta halálesetek. Ha a halál járványos betegség következtében állott be, a halottkém figyelmezteti a környezetet, hogy a betegség elhurcolásának megakadályozása céljából milyen eljárást kell követniök s előírt minta (VI. minta) szerint azonnal jelentést tesz az elöljáróságnak. A halottkém kötelessége a hatóság által a fertőző betegségben elhaltakra nézve megszabott rendszabályok, valamint a járványok terjedését gátolni hivatott intézkedések pontos betartása fölött őrködni s minden észlelt mulasztást azonnal bejelenteni. (15. §.) A halottkémek kötelesek minden halálesetről halottvizsgálati jegyzőkönyvet (VII. minta) felvenni, ezeket gondosan megőrizni s minden hó végén, összefűzve, a községi elöljáróságnak beterjeszteni a VIIL minta szerinti kisérő jelentéssel.