Fáy Aladár dr.: Egészségügyi közigazgatás (Budapest, 1912)

Első könyv. Alaki és általános határozmányok - B) Közegészségügyi szolgálat a községekben

51 ha a községben okleveles bába nincs, kötelesek a belügyminister által fentartott bábatanfolyamokon kikép­zett és a tiszti főorvos által képesített bábákat alkal­mazni. Az ilyen bába azonban, ha ugyanabban a köz­ségben okleveles bába állandóan letelepszik, ez idő­ponttól számítandó egy éven túl állását csak úgy tarthatja meg és szülésznői gyakorlatot is csak úgy folytathat, ha valamely bábaképző-intézetben időközben rendes oklevelet szerzett. Két, egymástól legfeljebb két kilométerre eső oly község, amelynek lakossága együttesen 1600-nál nem nagyobb, a vármegye törvényhatósági bizottságának jóváhagyásával közösen is tarthat okleveles bábát. 2000-nél több lakossal bíró r. t. városok és köz­ségek több, és pedig 2—5000 lakosig kettő, 10000 lakosig három, ezen felül minden további 5000 lakos után egy-egy községi bába tartására, vagy arra is köte­lezhetők, hogy a szegény szülőnő bábái segedelméről a magánbábák díjazása útján gondoskodjanak. Erre nézve a vármegye szabályrendeletileg intézkedik. Ha a község bábatartási kötelezettségének nem tesz eleget, a községi bábát a község terhére az alispán rendeli ki. Az így kirendelt bába megbízatása addig tart, amíg a község megfelelő bábát nem alkalmaz. (Új. Et, 27. §.) Az iránt, hogy a törvény 27. §-a értelmében minden, leg­alább 800 lakossal bíró községben okleveles, az ennél kisebb községekben pedig a belügyminister által fentartott bábatanfolya­mokon kiképzett s a vármegye tiszti főorvosa által képesített községi bába legyen, a vármegye alispánja intézkedik. Evégből a vármegye t. főorvosa által az 1898. évi 120,528. B. M. sz. rendelet értelmében vezetett bábatörzskönyv s ugyan­csak a t. főorvos által az úgynevezett másodrendű bábákról vezetett nyilvántartás, továbbá az 1900. évi népszámlálás ered­4*

Next

/
Thumbnails
Contents