Stiller Bertalan dr.: Az ideges gyomorbántalmak (Budapest, 1884)

Beosztás

BEOSZTÁS. Ha már most a gyomornak összes működési ideges zavarain végig tekintünk, és a rendelkezésünkre álló anyagot, hosszasabb kli­nikai tapasztalat alapján a zavar eredete szerint akarjuk beosztani, akkor azt hiszem, mindezen megbetegedéseket 3 csoportra oszthatjuk, mely osztályozás, nézetem szerint, praktikus haszonnal jár. Ha ezen csoportokat fontosságuknál fogva emelkedő rendben soroljuk fel, akkor az 1. csoportba tartoznak mind az önszcnvi (idiopathicas), kizá­rólag a gyomorban lokálizált, abból kiinduló, minden más szervi megbetegedéstől független neurosisok, melyek a következő csopor­tokéival összehasonlítva, tudtunkkal a ritkábbak közé tartoznak. A 2. csoportba sorolnám azon számos és gyakori ideges meg­betegedéseit vagy tüneteit a gyomornak, melyek reßectoricus, vagy a mint ezelőtt mondták, Sympathikus utón, más szervek megbetegedése által jönnek létre, tehát a gyomornak visszahajlási ide gbánt almait (Kefiexneurosen). Ezek, a mint tudjuk, a gyakorlatban naponta elő­fordulnak, de jelentőségük ritkán más, mint tüneti, melléktünete az alapbetegségnek. A 3. csoport magában foglalja mindazon ideges gyomerbántal- makat, melyek az úgynevezett ideges (neuropathikus) szervezet kifo­lyásának, s mint annak részjelensége, fogandók fel. Legyen az alap­betegség neurasthenia, hysteria vagy egyszerű ideges hajlam, mindig a központi idegrendszer általános, functionális megbetegedésével van dolgunk, mely majd ezen, majd azon szervben és így a gyomorban is idéz elő zavarokat, melyek többé-kevésbbé önállóan vagy más ideges betegségekkel együttesen vagy váltakozva léphetnek fel és folynak le. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents