Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

77

lett a keresztény felfogáshoz alakítva. A pogánykor igézése, ráolvasása és kiolvasásának helyébe lép a keresztény ima, exorcismus, a régi istenek és szellemeknek neveit az újakkal cserélve fel, mint azt már láttuk és még lesz alkalmunk látni. Tudományosan képzett orvosaink nincsenek, az orvos nevet méltán érdemlő szerzetesek hatása kezdetben igen kis körökre terjed ki, a nép századokon át tudatlanságban van és így nem találunk semmi oly tényezőt, mely az Ősi szokásokat kiirtani s a többi között a nép körében elterjedt régi gyógyításmódot észszerűbbel, jobbal s a mi a legfőbb, a nép által elfogadhatóbbal pótolni képes lett volna.

Tárgyalásunk fonalán lépésről-lépésre fogjuk látni, mily alakokban megy át az ősi gyógyítási mód, vagy nevezzük azt babonának, kuruzsolásnak, a tudomány körébe és hogyan tartja az fen magát az egyes századok legműveltebb köreiben is. Ezen történeti fejlődés legjobban bizonyítja, hogy őskori gyógyászatunk nem különbözhetett a nép körében ma széliében dívó gyógyítási módoktól. A falusi néppel gyakran érintkező orvosaink bizonnyára számos olyan egyént ismernek, kihez messze vidékről mennek, természetesen nagy titokban, a betegek. Ha az ilyen kuruzsolóknak nevezett paraszt orvosolok elárulnák féltékenyen őrzött titkaikat, nem annyira szereiket, mint inkább az azok használatánál alkalmazott, bűvös erejűnek vélt jeleiket és mondókáikat s ezek híven összegyüjtetnének; csak akkor láthatnék világosan őskori gyógyászatunkat, — a mai népies gyógyászatnak tükörében.