Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

58

Ha vízvetésnél így hívják ezt a székelyek — a pohár fenekére két szén megy le, akkor férfi, ha pedig egy, akkor nő igézte meg a beteget.1) Egy másik módnál 9 izzó szenet dobnak a vízbe s így olvasnak »nem egy, nem kettő — — — nem kilencz, aztán a betegnek a szenes vízből inni adnak, majd a kéztőt kifelé fordítva balról jobbra húzott vonásokban megmossák a beteg homlokát, kezeit s a megmaradt vizet az ajtó sarokra öntik. Ha a betegséget szemről esés okozta, e kúrától bizonyosan meggyógyul a beteg. Az igézés- től, szemtől jövéstől sorvadó gyermeket a vízzel, melyben kenyérsütéskor az izzó pemetét, szénvonót, lapátot eloltják, megmosni igen hasznos, különösen ha a mosás megfordított kézzel visszájára történik. A szemről esést úgy is fel lehet ismerni, ha cserép födőbe vizet öntenek s ebbe három darab izzó szenet dobnak, ha a szén leszáll, biztos, hogy a baj szemtől jött s ekkor a betegnek a vizet az udvar közepén a fején át hátra kell locscsantania s a betegségtől bizonyosan megsza- badúl. Az is igen hathatós, ha a gazda napfelkölte előtt vizet merítve, a megigézett gyermeket vagy marhát az eszterhéja alá állítja s aztán a fedélről leönti. A még kereszteletlen gyermeket hamar meg kell mosni, nehogy a boszorkány kicserélje.

A tűz-nek a régi magyar vallásrendszerben szintén fontos szereplése magyarázza, hogy a népszokásokban a tűz által való testi és erkölcsi megtisztulásba és így a tűznek gyógyító hatásába vetett hittel szintén gyakran találkozunk. A juhászok szent György éjszakáján bizonyos, általuk ismert fák ágaiból tüzet raknak s ettől a földből kijönnek azon füvek, melyek a sóba kevertetve a juhokat megóvják a dögtől. Nógrád-Lu•) Kozma, 35.