Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
Negyedik rész. A tizennyolczadik század - Hazánk általános politikai viszonyai - a) Orvosok
478 megújított sürgetések után a helytartó tanács végre felterjesztett egy jelentést, a melyikből kitűnik, hogy a hatóságok sommásan bántak el a kimutatással, nem írva be az orvosoknak, sebészeknek stb., sem neveit, sem képesítésüket Erre a királynő 1770. ápril 1-én szigorúan megparancsolta a helytartó tanácsnak, ez meg a vármegyéknek, hogy a részletes jelentés 4 hónap alatt meg legyen. A négy hónapból, úgylátszik, közel négy esztendő lett, pedig amint Esterházy felvidéki tábornoknak 1770 decz. 3-iki jelentéséből látjuk, nem ártott volna egy kissé jobban sietni. A jelentés szerint ugyanis Már- maros, Bereg, Ung és Zemplén megyékben egyetlen orvos, de még csak olyan chirurgus sem volt, akire akár érvágást lehetne bízni s ha valmi betegség üt ki, nincs a ki annak jellegét megállapíthatná, ami igen veszélyes dolog, mikor a szomszéd Lengyelországban, Moldvában és Erdélyben pestises betegségek uralkodnak. — Erre a helytartó tanács meghagyta az illető megyéknek, hogy azonnal fogadjanak orvost s arról azonnal tegyenek jelentést. Az 1770-ben megsürgetett jelentések végre mégis beérkeztek és 1774-ben már lehetett fölöttük tanácskozni s a nagy-szombati egész- ségügyi bizottság márczius 3-án összefoglalta azokat és részletesen jelenti a helytartó tanácsnak, hogy sok megyében és városban nincsenek képzett orvosok, gyógyszerészek, sebészek, szülésznők. A nemes törvényhatóságok valószínűleg úgy magyarázták az 1773-iki kir. rendeletet, mely szerint a felfogadandó physicussal a salariumot illetőleg egyezkedhetnek, hogy a maguk számlájára azt vehetik doktornak, aki nekik tetszik és nem azt, akinek az egyetem diplomát ád. Az említett jelentés után a királynő 1774
