Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
Negyedik rész. A tizennyolczadik század - Hazánk általános politikai viszonyai - a) Orvosok
464 I. II. darabja« (1794), »Orvosi praxis« stb. (1801); Sailer Károly Vilmos Komárom megye tiszti orvosa: »Az halálos dögleletnek . . . megvizsgálása stb.« (1739); Váli ■ Nedeliczi - Mihály. »Házi orvos szótárocska stb.« (1797); Weszprémi ■ Csanády - István Debreczen tiszti orvosa: »Bába mesterségre tanitó könyv« (1760), »A kisded gyermekeknek nevelésekről való oktatás stb.« (1760); Zay Sámuel: »Falusi orvos pap stb.« (1810.)’) Nemzeti irodalmunk történetének irói igen röviden szoktak végezni tudományos irodalmunkkal, leg- fölebb a történetírást és a bölcsészetet méltatják figyelemre — ezeknél olykor igen jelentéktelen apróságokat is, — de a természettudományok alig említvék. Egyik jeles irodalomtörténeti Írónk közkézen forgó könyvében a XVIII. századbeli magyar természettudományi irodalmunkról annyit mond; »Természettudományi irodalmunk alig mutathat fel valamit Mátyus István Küküllő megyei főorvosnak tudományos ismeretekkel dolgozott ó■ és új diaetetikáján (1762) kívül. Az orvosi szak, főleg kisebb, gyakorlati czélokra készített munkában gazdagabb volt; különösen sok az akkoriban nagyon pusztító pestis elleni tanácsadás. E téren dolgozók közűi elhíresedett Köleséri Sámuel, erdélyi országos főorvos; Waáli Mihály, kalandos életű kurú- zsoló, ki fűvészkönyvét Meliuséből írta ki; és Miskolczi Ferencz, ki magyar orvosi műnyelv megalkotására tett kísérletet.2) Egy tankönyv keretében elég ennyi, de nagyobb szabású irodalomtörténeti művekben a magyar nyelvű természettudományi irodalom, amely nem volt jelentéktelen, részletesebb méltatást érdemelne. *) Ezeknek részletesebb ismertetését adta dr. Maizner János: , A magyar orvostudományi irodalom 1770 ig czím alatt Kolozsvár 1885. U. ott 27 és Beöthy Zs. Magy. nemz. irod. tört. I. 91.
