Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
III. A vegyes házakból származott királyok kora. 1301-1526 - f) Politikai, társadalmi, közművelődési viszonyok
177 vehetjük rossz néven, ha a tudományuk által nyújtott szolgálatokért viszonzáséi adott előnyöket elfogadtak. A papoknak az orvosi gyakorlatot tiltó rendeleteket, mint láttuk, csak azokra vonatkoztathatjuk, kik kellő képesítés nélkül foglalkoztak orvoslással. A XVI.—XVIII századokban a protestáns egyházban fogjuk látni, hogy az orvosok egyszersmind theologusok, a theologusok meg orvosok is, a mi az egyháznak hasznára vált és semmiképen sem kárhoztatható, A chirurgia és a gyógyszerészet még fejletlen állapotuk mellett a tudományosan képzett papoknál szintén jobb kezekben voltak, mint a tanulatlan borbélyok, fürdőzők, vándor gyógyszerkereskedőknél. A világi orvosok és gyógyszerészek rendjét a városok teremtik meg. Ezek a XIV. és XV. századokban kifejlődve, a tudományos téren függetlenítik magokat az egyháztól, közegészségügyi intézményeiket önállóan kezelik és hihetőleg már a XV-ik században is leginkább saját szülötteik működnek a városokban orvosokul és gyógyszerészekül, a mint az a XVI. században már egész rendszeresen érvényesül. Királyaink, az egyház és a városok intézkedései egyaránt tanúsítják, hogy hazánk a közegészségügy terén minden irányban lépést tartott a nyugati országokkal. Hogy a fejlődés nem volt rohamos, sőt, hogy később hátra is maradtunk, annak oka politikai viszonyainkban és a magyar nemzet azon magasztos ugyan, de művelődési szempontból sajnálatos hivatásában rejlik, hogy már a XIV. század végétől kezdve minden erejének megfeszítésével, saját testével kellett védenie a nyugat civilisatióját a törökök ellen. Nem tudom, úgy lesznek-e vele szíves olvasóim is, de én hazánk történelmének ezen régi korából az
