Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 14. Keserű anyagokat tartalmazók
194 van. Az északi népeknél régtől fogva használatban levő szer a tüdővész ellen, nemcsak tápláló hatása miatt, hanem azért is, mert a köhögési ingert csillapítja. A marti lapu (Tussilago far far a) nálunk közönséges fészkes virágzatú növény. Virágai sárgák s a jókora, némileg lópatkóra emlékeztető (innen a latin »ungula caballina« és a német »huf- lattich»), visszájukon fehér-molyhos levelek csak a sárga virágok elfonnyadása után fejlődnek ki ; innen tréfás latin neve : filius ante patrem. A mi népünk néhol boranyjának nevezi, minek magyarázatául álljon itt az, amit Csapó mond róla : »Azt is állítják, hogy amely szőlőkben ez a fű terem, a szőlőből származott bor is ezen fűnek szagát hordozza«. Leveleiben (folia tussilaginis) kevés keserű anyag és növényi nyálka van, ezért szokás őket köhögéssel járó bajokban háziszerül vagy »melltea« alakjában használni. Hasonlóképpen igen régen (de helytelenül) az a híre van a közönséges vagy fehér pemetefűnek (Marrubium vulgare s. albumnak), hogy tüdő- vészellenes hatású. Leveleiben mintegy 2% keserű anyag (marrubin) és 5% növényi nyálka van. (Ne tévesszük össze a fekete pemetefűvel, vagyis a ballota nigrával, mert ennek sokkal csekélyebb a kereskedelmi értéke). Itt említhetek még egy ajakosvirágút, a piros kenderikét (Galeopsis ladanum L., Gal. ochroleuca Lam.), mely keserű gyantát tartalmaz. Még nemrégiben is hivatalos volt az osztrák gyógyszerkönyvben, herba galeopsidis néven ; de leginkább mindenféle »tüdővész elleni« mellteákhoz adták, így például a Lieber-félé- hez, a Blankenheimer-teához stb., anélkül természetesen, hogy a tüdőbajok lefolyására bárminő hatása is volna. A mi flóránkban szórványosan található szúrós kenderikének (Galeopsis tetrahit) szintén az a híre, hogy a köhögéssel járó bajokra jótékony hatású. A keserű tejelőke (Poly gala amara) füvét (herba polygalae, herba amarellae) rendszerint főzet alakjában szokták használni gyomorhurutnál és légzőszervi bántalmaknál, sőt itt-ott még ma is azt tartják róla, hogy a tehenek tejelőképességét is fokozza (innen a régi görög és a magyar neve is) ; ennek a hiedelemnek azonban semmi alapja sincs. Meglehetős nagymennyiségű (5%) keserű anyagon kívül egy kumarinra emlékeztető szagos anyag és illóolaj is van benne. A tulajdonképpen indiai eredetű, de vizes helyeken, szórványosan nálunk is található orvosi kálmos (Acorus calamus) háromélű szárral, torzsavirágzattal és pirosas bogyóterméssel bíró egyszikű növény. Orvosi célokra a gyökértörzsét szoktuk használni. Értékes drog, melynek erősen aromás szaga, csípőskeserű íze van. A régi magyarok fahéjfűnek is nevezték, mert (mint Mátyus mondja), »ha megroncsolják, éppen olyan szaga van, mint a fahéjnak«. Azt is hozzáteszi, hogy »ritkaságul sok helyeken tartatik« ; tehát a XVIII. század végén még igen gyér lehetett az előfordulása Erdélyben. A növény gyökértörzsében egy nitrogéntartalmú, glikozid- természetű, akorin nevű keserű anyag és egy (többféle terpénből álló) illóolaj fordul elő. Kivonatot és tinktúrát készítenek belőle.
