Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 10. Bőrizgatók
161 teglö házban ennek előtte cholerában megholt uradalmi hajdúnak ott maradt ruháit elégettettem, a szobákat konyhasóról sütött vitriolgőzzel kifüstöltettem, chlormeszes vízzel béfecskendeztettem s forró téglára öntött ú. n. Haramia Ecettel óránkint rendesen füstölteim rendeltem«. Még sokkal később is az volt a magyar népszokás, hogy kolerajárványok alkalmával mindenféle fűszeres dolgokkal! borssal, kámforral stb. megtöltött apró vászonzacskókat hordoztak az ing alatt, hogy a fertőzet ellen oltalmazzák magukat ; az én nyakamban is ilyen bolond kis amulétum lógott vagy egy félesztendeig 1873-ban, a miskolci kolerajárvány idején, mert azok, kik engem annyira szerettek, úgy hitték, hogy ezzel megvédhetik a veszedelmes ragály ellen az én fiatal, féltett életemet. A régi pestisorvosok maguk is illatos füvekkel védekeztek a rendkívül veszedelmes epidémia ellen. Nem tudták még, hogy ezt a bajt sem a miazmák terjesztik, hanem elsősorban a betegség iránt igen fogékony patkányokon, egereken élősködő megfertőzött bolhák, melyek azután (kutyák, macskák stb. közvetítésével) mindenfelé szétugrálnak a lakás tájékán s mihamarább megfertőzik az embert is, A pestisorvosok, hogy magukat a ragály ellen oltalmazzák, Olasz- és Franciaországban bőrből készült, jól tisztítható köpönyegbe bújtak, de azonkívül a fejükre hosszú csőrben végződő álarcot (innen az akkori német gúnynév : »Dr. Schnabel«), szemük elé nagy pápaszemet tettek, kezükre kesztyűt húztak, úgyhogy a nép már messziről észrevehette és kikerülhette őket (lásd a 94. ábrán a doktor elől futó gyermekeket). Az álarc csőrszerű nyúlványában mindenféle illatos füvek voltak, hogy a pestisbetegek káros kigőzölgése és lélekzete (hitük szerint) meg ne ártson nekik. A XVI. és XVII. századból több olyan kép maradt reánk, mely a pestisorvost az ő furcsa egyenruhájában tünteti fel. Nem csoda, hogy a nép mindenütt kifigurázta őket, ha szaladt is előlük. Minálunk, úgy látszik, nem volt szokásban ez a szertelen, bár alapjában véve észszerű ruházkodás. Legalább a XVIII. század közepe előttről nem ismerek olyan történelmi adatot, mely ennek bizonyságául szolgálna. Csak az 1739. évi budai pestis idejéből maradt egy adat, mely szerint a pestisorvosoknak, sebészeknek, a betegekkel foglalkozó papoknak és szolgáknak meghagyták, hogy messziről felismerhető jeleket hordjanak a ruhájukon,1 t. i. elől a mellükön arasznyi széles és hosszú, vörös és kék posztóból való keresztet ; a vespillók (járványszolgák) azonkívül vastag fehér szövetből való kabátot kaptak, mégpedig olyant, amelyiknek nem volt zsebe, hogy a betegek lakásán zsebre ne vághassanak egyet-mást, mi szemnek vagy szájnak kedves (ne longiore manu uti et furto sibi prospicere queant) ; azonkívül a jobbkarjukon S, a balon pedig K betű volt (»Seuch-Knecht«). Mindezen egyéneknek azonkívül jó nagy botokat is kellett hordaniok, melynek felső végén kereszt volt. Nem szívesen vették ugyan, sőt mindannyian tiltakoztak is ellene, arra hivatkozva, 1 V. ö. »Pestilentialia« (az Orsz. Levéltárban). ])r. Magyary-Kossa : Hazai gyógynövények.
