Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 10. Bőrizgatók
141 reflex úton a légzésre és a vérkeringésre is erőteljesen hatnak (lélegzésünk ritmusa és mélysége.azonnal megváltozik, ha a hátunkra egy pohár hideg vizet öntenek) és kísérletek igazolták azt is, hogy ha egy házinyúl bőrére mustárpapirost teszünk, akkor az állat respiratorius anyagforgalma megváltozik. A bőrre gyakorolt ingerek tehát lényegesen módosítják a tüdő és a szív működését, az oxigénfelvételt és a test hőmérsékletét ; mindezt már régen tudja a köztapasztalat s ezért használjuk például asphyxiában világra jött, rosszul lélekző, fulladozó újszülötteknél a bőrnek megpaskolását, vagy a felváltva hideg és meleg vízbe való bemártást. Az idetartozó szereket leggyakrabban régi izzadmányok felszívódásának siettetésére vagy bizonyos belső szervek (mellhártya, tüdők, hashártya) gyulladásának csökkentésére szoktuk használni ; de olykor csúzos, rheumás bajok gyógyításában is jó hasznukat vesszük. A bőrizgatók közt elsőkül említhetem a hangyasavtartalmú növényeket, melyeknek legközönségesebb képviselői nálunk a nagy csalán (Urtica dioica vagy major) és az apró csalán (U. urens). Ezek szőrei (kovasavtartalmuk következtében) törékenyek, hegyesek és belsejükben hangyasavat s valami mérges fehérjét tartalmaznak. A hangyasav rendkívül erős helybeli izgató és gyulladást okozó hatású. Ez a sav van (a kantharidinsav mellett) a kőrisbogárban és számos más hólvaghúzó rovarban (a vörös hangyákban, a Cerura- hernyóban, a méhekben stb.) is. A csalánszőrök mindenesetre erős mérgeket tartalmaznak s én magam is tudok olyan esetekről, amikor vadászkutyák, csalános helyeken hajszolva a vadat, belélegzették a növény szőreit s reá csakhamar tüdőgyulladásban elpusztultak. A csalán füvét (kerba urticae) régebben gyógyító célokra (hasmenés, vérköpés, méhvérzés, aranyeres bajok stb. ellen) elég gyakran használták az orvosok belsőleg is (különösen a főzetét), de még inkább külsőleg, bőrizgatásra, a csalánnal való ütögetést, amit urticationak neveztek. Egy száz év előtti (1822) angol orvosnak, Pipernek a közleményében azt olvasom, hogy ő feltűnő sikerrel alkalmazta a csalánnal való suplikálást egy bénult karon, melynek baján a villamos kezelés sem lendített. Az urtikáció főelőnye az volt, hogy nagy bőrfelületeken igen gyorsan lehetett előidézni a bőrnek gyulladását, anélkül, hogy ez oly mélyreható lett volna, mint a bőrizgatc tapaszok, vezikdtorok használata után. A mérges szömöricét (Rhus toxicodendron-t) régebben idült bőrbajok, köszvény és idegbénulások ellen használták. Manapság ez az Észak-Amerikából hozzánk is elszármazott cserje márcsak méregtani szempontból érdekel bennünket, mert a benne foglalt, a levegőn megfeketedő, tej nedv erős gyulladást és viszketegséget okoz a bőrön s ez a gyulladás, a kezekkel való puszta érintés útján, másokra, is átvihető ; (a szárított leveleknek nincsen ilyen hatásuk). A mérges szömörice és rokonai (Rhus vernicifera, Rh. vernix stb.) iparegészségügyi szempontból is érdekel bennünket, mert ezekből készítik az úgynevezett japán-lakkot (cera Japonica), melyet lakkozáshoz használnak. Évek előtt nálunk is kísérleteztek vele, amennyiben az állam-
