Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Emlősök

a mienk. A mi vezérlő érzékünk a látás, minden gondolatunkban a látás útján szerzett fogalmak vezetnek ; már maga a »képzelőtehetség« szó is ezt mutatja. Már a kutyánál másképen áll a dolog; őnála a szaglás áll előtérben s míg ez nálunk csak igen alárendelt szerepet játszik az öntudatos cselekvésben, őt csaknem kizárólag ez vezeti. A csúszómászóknál, mondhatnék, csak a szagló- ideg áll kapcsolatban az agykéreggel, ha tehát ezeknek emlékképeik vannak, úgy ez csakis szagbenyomással összefüggő lehet. Hogyan magyarázgassuk ilyenek után a gyíkok cselekedeteit emberi gondolkozás alapján ? Minden erőszakos próbálgatás egy-egy mendemondának lehet a forrása.

Az állattan mendemondáit az állatok rendszertani sorrendjében fogjuk elmondani, eltérést csak akkor engedve meg, ha magának a mendemondának a tárgya teszi szükségessé.

Az ember.

i »Régi jó idők«, »Ami jó volt, elmúlt«, »Romlásnak ■indult hajdan erős magyar«, »Mi a magyar most, rút ■ szibarita váz« stb., stb. folytathatnék az idézést oldalokon át, hisz költőink művei tele vannak a panasszal, hogy »Nem úgy van már, mint volt régen«. Elégedetlen a jelennel mindenki s általános a hit, hogy ma az emberek rosszabbak, gyöngébbek, satnyábbak mint régen voltak s így az élet is rosszabb, kellemetlenebb. Vallja és hiszi mindenki, hogy az emberi nem romlik, elfajul.

Ha átlapozzuk az iskolák történelem-tankönyveit, minden lap régi dicsőségről beszél. Elvonul szemünk előtt Attila, Árpád, Botond, Lehel, Szondy, Zrínyi és a harcosok más százainak daliás alakja, látjuk a bátorság, az önfeláldozás hihetetlenséggel határos példáit, hírét halljuk örök időkre emlékezetes erőprodukcióknak (Botond, Kinizsy stb.) vagy fejedelmi pompa, fény, országos

58 mendemondák a természettudomány köréből.

Az emberi faj elkor- csosodása.