Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Általános rész
ÁLLATTAN. 47 idők analógiakeresését és anthropomorfisztikus fölfogását tekintve, ez az egy jelenség is kiinduló pontja lehetett az egész mendemondának. Mesebeli állatok. Ha a mai természettudományi ismeretekkel, ezelőtt 300 évvel kellett volna ezt a kis könyvet megírnom, a mesebeli állatokról szóló fejezetnek több ívet kellett volna szentelnem. Az emberek képzelete akkor benépesítette a föld felületét csodás szörnyekkel s a tudományos állattani könyvek hasábokat írtak e soha nem látott lényekről. Minden, mi az ember képzeletét izgatta, a barlangok sötét ürege, a sziklás, erdős vadregényes vidék, csattogó hegyi patakjaival, a tengerek végtelen tükre és mérhetlen mélysége stb. mindenkor arra vezettek, hogy az ember csodás élő lényeket gondolt ki s velük népesítette be az embernek idegen tájat. A klasszikus ókor bájos nimfák, sellők, charisok, hamadriádok vagy szati- rok, silenek alkotásával inkább az emberhez hasonló s csak néhány állati testi tulajdonsággal bíró, jóindulatú alakot gondolt ki s csak ritkán vette valóban az állatvilágból képzelete tárgyát (Pegasus), addig a későbbi idők, főleg a keresztény középkor a szörnyek s rémek kigondolásában lelte örömét. A nimfák és hamadriádok helyét elfoglalja az unicornis, mely puszta nézésével öl, a sárkány, mely tüzet lehel, a tritonok helyébe az óriás polip, a tengeri kígyó, majd a tengeri oroszlán, tengeri disznó, tengeri sárkány, tengeri majom, végül a tengeri ember, tengeri török s a tengeri ördög kerül. Szörnyektől hemzseg az egész föld; s a tudósok egymás adataira támaszkodva és saját képzelőtehetségüket használva, kötekeket írnak a babonás tenge-