Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

ÁLLATTAN.

41

szakad el. Fredericq rákokkal kísérletezve hasonló eredményt kapott. Ollójuknál megkötött rákoknak eszükbe nem jutott ollójuk leválasztásával szabadulni, míg bizonyos pont ingerlésére az olló nyomban lepattant. Jellemző, hogy csak bizonyos részek érintésére történik meg az öncsonkítás.

Ha például a rák végtagjának középső ízeit ingereljük (szorítás, szúrás, égetés stb.), azonnal beáll az öncsonkítás, de ha az alulról számított második ízt ingereljük, tehát épen azt, melynek közepén a leválás történni szokott, az állat nem tesz semmit, végtagja nem válik le s a kapott sérülésbe esetleg elpusztul.

Lefejezett, vagyis az agy velőt helyettesítő garatfeletti dúctól megfosztott rovarok ép úgy képesek az öncsonkításra, mint az ép szervezetűek.

Mindezek azt mutatják, hogy az öncsonkításhoz az akaratnak semmi köze.

Az egész reflex-folyamat, mely teljesen öntudatlanul folyik le.

Érdekes, hogy az öncsonkítás jelensége szoros kapcsolatban áll a szervezet visszaszerző képességével. Csaknem minden állat visszanyeri öncsonkítással elvesztett tagjait.

Nézzük most a másik kérdést. Fájdalmas-e az öncsonkítás ?

Erre a kérdésre nagyon nehéz felelni, hiszen a fájdalomérzés szubjektív dolog, melyet csak saját érzésünkből ismerünk, de más valaki fájdalomérzésére csak azon külső jelekből következtetünk, melyeket magunkról mint a fájdalom külső jeleit ismerünk. így vagyunk az állatvilág jelenségeinek megítélésében is. A megérintéskor vonagló mozgásokat végző hernyó vagy földi giliszta szánalmat támaszt, mert meg vagyunk győződve róla, hogy ezen vonaglás csak nagy fájdalom kifejezése lehet.