Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

dését segítve, szabályozza a fajok alakulásának irányát, s eredményezi azt a bámulatos célszerűséget, mellyel az állati szervezet alkotva van.

Az eszme óriási népszerűségre tett szert, s lelkes híveinek szorgalmas munkája oly halmazát hordta össze a bizonyító adatoknak, hogy sok ideig még szakkörökben sem emelt senki szót Darwin elmélete ellen, laikusok körében pedig még ma is csaknem mindenki esküszik a létért való küzdelem kiválogató, sőt mi több, a faj fejlődés irányát megszabó hatására.

Nem tárgyalhatjuk részletesen a fajkeletkezés problémájának mai állását, csak néhány közismert hibás felfogás megcáfolására szorítkozhatunk.

Az állati szervezet előnyös vagy hátrányos alkotásának megítélésében mindenkor saját ítéletünk szerint mérlegeljük a dolgokat. Mindent, de mindent magunkhoz mérünk, s egész világfölfogásunk központja az ember. Pedig tudnunk kell, hogy minden tudásunk, ismeretünk csak relatív értékű, s ha egyéni nézeteinknek abszolút értéket tulajdonítunk, hibát követünk el.

Ezt a hibát követjük el akkor, mikor az állatok színezetének és alakjának célszerűségét a mi érzékeinkkel mérve ítéljük meg, s akkor is, mikor a »cél« és »célszerűség« fogalmát a természet jelenségeinek értelmezésénél is ugyanúgy fogjuk fel, mint mikor egy ember alkotta, kigondolt terv szerint készült eszköz vagy berendezés célszerűségéről beszélünk.

Természetes, hogy ezen az alapon töméntelen sok mendemonda teremhet.

Esküszünk rá, hogy az állatoknak a környezettel megegyező színezete azt a célt szolgálja, hogy az állat üldözői elől elbujhassék, vagy hogy áldozatát könnyebben belophassa, s elfelejtjük, hogy a szín kifejlődése nem szeszély dolga, de ahhoz bonyolult vegytani folyamatok együttműködése kell s hogy az állat ellenségei más szem34 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.