Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Orvostan

2Ő2 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.

Hallás.

szervünk egyszerű sérülésnél nem érez fájdalmat, így érzéketlen a máj, lép, vese, erek, agy velő. Persze ebből nem következik, hogy e szervek megbetegedését ne kisérje fájdalom.

A fájdalomérzés célja, hogy a szervezetet a veszedelmes, sejteket megölni tudó külső hatásokra figyelmeztesse. Nem volna tehát semmi értelme, hogy a belső szervek érezzék fokozott mértékben a fájdalmat. A legfontosabb a bőr fájdalomérzése, s tényleg ez a legkifejlettebb érzékenységű szervünk.

Nagy műtéteket lehet végezni tisztán a bőr érzéstelenítésével, hiszen ha egyszer már mélyebb rétegben dolgozik a sebész, nem oly heves a fájdalom, hogy a műtét menetét zavarná.

A köztudatban a csontot nagyon érzékeny testrésznek szokás tartani. A felületes megfigyelés tényleg erre a nézetre vezethet; elég csak a csonttörés szörnyű fájdalmasságára gondolnunk. Valóban úgy áll a dolog, hogy a csonthártya a fájdalmas, nem maga a csont. A csont sérüléseit, betegségeit persze rendesen a csonthártya betegsége is kiséri, s innen a fájdalom. A csont maga csaknem érzéketlen. Ha a sebész eltávolította a csonthártyát, fúrhatja, vésheti, fűrészelheti a csontot, s a betegnek alig okoz fájdalmat.

Ez a tény is megcáfolja a föntebbi mendemondát.

Elterjedt fölfogás, hogy a dobhártya minden sérülése a hallás teljes elvesztésével jár. »Megrepedt a dobhártyája, azért süket.« így szokták mondani.

Igaz, hogy azok a durva sérülések, melyek a dob- hártj^a teljes szétrombolásával járnak, rendesen erősen zavarják a hallást, s az is igaz, hogy a dobhártya elhanyagolt. nem gyógyított sérülései után gyakran támadnak süketségre vezethető fülbetegségek, de az nem áll, hogy a dobhártya sérülése vagy elvesztése már önmagában véve is süketséget idézne elő.