Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Orvostan
ORVOSTAN. 255 valamely állat tejét oltjuk idegen fajú állatba, ez utóbbinak vérsavója a beoltásra használt tejben sűrű csapadékot idéz elő. De csakis olyan fajú tejre van hatással, mint aminőt a beoltásra használtunk, a többivel keverve nem hoz létre semmi változást. Ebből következik, hogy minden állatfaj teje más, és egymással semmiképen 9em helyettesíthető. (Lásd mendemondák az anyatejről.) Időnkint szárnyra kap a következő hír: »Egy előkelő külföldi orvos egy, az elvérzés veszélyében forgó betegén úgy segített, hogy ereibe egy birkának (vagy borjúnak) vérét fecskendezte. Orvosi körök sokat várnak a merész újítástól.« Dehogy újítás, dehogy ! Potter már 1638-ban felvetette az eszmét, hogy nagy vérvesztés után ömlesszünk állatvért az emberbe ; 1666-ban Lomer már kísérletet tett kutyán, s 1667-ben Ríva és Denys párisi orvosok alkalmazták emberen. Utánuk nyakrafőre csinálták az orvosok — oly sok balsikerrel, hogy a pápa és a parlament emelte tiltakozó szavát eljárásuk ellen. Későbbi kísérletek, melyek Dumas, Prevost, Scheel, Blundell és Dieffenbach neveihez fűződnek, kiderítették, hogy valamely állatfajra egy idegen állat vére — ereibe oltva — mérges. Az ember már 16 cm3 idegen állati vérsavótól beteggé lehet. A dolgokat végre megmagyarázta Landois, mikor kimutatta, hogy idegen állatfajok vérsavói oldják egymás vérsejtjeit. Közel rokon állatok vére nincs egymásra káros hatással. S így igenis embernél is alkalmazható a vérátömlesztés, de erre csakis embervér használható. Elméletileg a.2 emberszabású majmok vére is ugyanily beszámítás alá esik. Mendemonda tehát, hogy nagy vérvesztések utál a hiány állatvérrel 'pótolható. Vérátömlesztés. 1 r 1
