Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Madarak

ÁLLATTAN. I27 iránti szeretetben sem ád mintát. Míg más madár gyak­ran utolsó lehelletéig védi fészkét s a legnagyobb vesze­delemben sem hagyja el, addig a galamb bizony már csekély háborgatásra is megfeledkezik kötelességeiről és sorsukra bízza tojásait vagy fiókáit. A galamb természetének hibás megítélése bizonyára még sokáig élni fog, hiszen a lírai versek 50%-a meg­emlékezik a galambról és a halhatatlan könyv, a biblia is előszeretettel használja hasonlataiban a galambot. Süketfaj d. A név hibás értésén alapuló mendemonda a süket­faj dot teljesen süketnek tartja. Ez téves. A süketfajd rendes körülmények között kitünően hall, csak dürgés- kor, szerelmi mámorában veszti el hallóképességét. Sokan eddig egész helyesen tudják a dolgot, de abba a tévedésbe esnek, hogy a süketséget lelki süketségnek tartják. Ez igen megbocsátható tévedés, hiszen még néhány évtized előtt ez a nézet volt az elfogadott; Brehm, Gadamer és mások egyértelműen ezt vallották. Újabban a vadászok, erdészek és természetvizsgálók megegyeznek abban, hogy a süketfaj d dürgése közben tényleg süket, még pedig nem lelki süketségről, de való­ságos nemhallásról van szó, vagyis maga a hallószerv válik képtelenné a hanghullámok felfogására. A legelfogadottabb Wurm nézete, aki kimutatta, hogy a süketfajd hallójáratában, a hátsó falon, egy nagy redő van, mely ha vérrel megtelik, annyira meg­duzzad, hogy az egész hallójáratot kitölti. Mikor az állat­nak fejébe száll a vér, azonnal süket lesz. Állítólag az alsó állkapocs hátsó csontnyujtványa is olyan, hogy mikor az állat csőrét kinyitja, a hallójáratot összenyomja. A süketség létrejötte, mint látjuk, még több rész­letében vita tárgya, de az bebizonyítottnak tekinthető, hogy nem lelki süketségről, de igazi süketségről van szó. Süket­sége.

Next

/
Thumbnails
Contents