Vámossy Zoltán dr.: Cloetta-Filehne gyógyszertani tankönyve (Budapest, 1894)

Gyógyszerhatástan - I. Csoport. Narcotica

34 NARCOTICA. a belek e mellett meteoristicusan felpuffadtak. Ezt az állapotot néha convulsiv rángások szakítják meg. a melyek ugyanis a dys- pnoeicus légvételekkel és a periodicus légzés emelkedésével esnek össze. Kevés esetben a görcsök a reflexgörcsök charakterével bírnak, majdnem úgy, mint a strychninnél. A hőmérséklet gyakran jelentékenyen leszáll; ez minden hó­dító anyagra nézve áll, még pedig oly értelemben, hogy a környező médiumnak, rendes körülmények között a vér melege által szabály­zott hűtő hatásával szemben az ellentállás csökken és hogy a mér­gezés egy bizonyos fokánál a test hőmérséklete annál inkább csök­ken, minél alacsonyabb a légköri hő. A mérgezés, ha gyógyulással végződik, többnyire 2—4 nap alatt lefolyik. Ha halálos, akkor rendesen már 12—36 óra alatt lefolyik. Azonban mindkét esetben elhuzódhatik egy kissé a lefolyás, midőn néhány ritka esetben remissiókat és recidivákat mutat a mér­gezés, a nélkül, hogy uj méreg jutott volna a szervezetbe. (Yaló- szinüleg ekkor utólagos felszívódások történnek a bélből, miután a szünetelt a felszívódás.) A halál a légzés alábbhagyása és a cyanosis növekedése köz­ben többnyire lassanként áll be, miután az érverés is mindinkább gyengült; a légzés '- többnyire az utolsó szívlökés előtt szűnik meg. A bonczolás némi pupillaszükület, visszeres pangások, mérsékelt savós ömlenyeken és agyvérbőségen kívül alig mutat valami positivot. Az első hatás bekövetkezése változó: bőraláfecskendezésnél 5—10, belső bevételnél 15—25 perez múlva áll az be, ha szilárd opium vagy pilula vétetett be, sokszor még későbben. A morphin megszokásán kívül, hasonlólag mint az alkoholismus- nál, még az idegrendszernek bizonyos izgatott állapotai említhetők itt fel, mint oly körülmények, melyek nagy adagok eltűrésének okai: delirium tremens (hol az alkoholmegszokás is közrejátszik), strychnin-tetanus, más tetanus alakok, veszettség, némely elmebetegség stb. Ezekkel szemben, (eltekintve a gyermekkori fogékonyságtól), a vesebajok növelik a morphin iránti érzékenységet, a mint fel­veszik. a szernek a vérből való akadályozott kiválasztása folytán. A morphinnak csak a legcsekélyebb része választatik ki, mint olyan, a vesék által. Egy más kis része dehydrált állapotban,

Next

/
Thumbnails
Contents