Bugát Pál: Sebészség, mellyet előadási kézikönyvül kiadott Dr. Chelius M. J. 1. (Buda, 1836)

Bevezetés

n

BEVEZETÉS.

ha csak az orvos mind azon szükséges (ismeretekkel nem bir, hogy az említett szerek összeköttetését megítélhesse, és hogy ezeknek foganatdt életmüségünk törvényeinek mély ösmerete által illő kép vezethesse, honnét az következik , hogy az úgy nevezett orvosi, és sebészi gyógy- bdncís közt tulajdon korlátot ejteni nem lehet.

A’ sebészi szerek alkalmazata különös készséget és ügyességet kíván, mellyet a’ velünk született hajlamokon kívül csak állandó gyakorlás által nyerhetünk meg. „jEsse autem chirurgus debet, azt mondja Celsus, adolescens , aut certe adolescentiae propior, manu strenua, stabili, nec unquam, intremiscente, eaque non minus dextra ac sinistra promptus, acie oculorum acri, cla- raque, animo intrepidus, immisericors, sic, ut sanari velit eum, quem accepit, non ut clamore ejus motus, vel magis, quam res desiderat, properet, vel minus, quam nevesse est, sec et: perinde faciat omnia , ac si nullus e vagitibus alterius adfectus oriretur“ — Tehát csak az orvos testi és lelki bélyegére nézve lehet a’ gyógytudo- mdny és sebészség gyakorlásában határvonalat húzni, megtanúlásokban pedig egymástól választhatatlanok, úgy hogy csak az orvosi és sebészi tanitmányok szerencsés egy- bekottetése által rogyhatik öszve azon alap, mellyen mind eddig annyi kontárság, és némellyelmek ezen emelkedett müvészség’ szellemét lealacsonyító kuruzsolása épült.

A’ sebészség tanúlása és gyakorlása szembetűnő nehézségekkel jár. Azon ügyességet és bátorságot , mellyel a’ sebészi műtételeket kell eszközlenünk, csak a’ holttesteken tett tartós gyakorlások által érhetjük el, ezék- kez a’ szükséges alkalom ritka, az ezzel öszve kötött minden nemű kellemetlenségek meggyőzésének türedel- me pedig még ritkább. •— A’ holt testen tett gyakorlásokat az élő testen teendő műtételekkel öszvehasonlítván, milly hézag marad köztök! •— Sok esetben a’ beteg élete minden pillanatban a’ műtevő orvos kezében van, a’ beteg nyugtalansága, jajgatása, azon tulajdon érzés, mellyet az élőn tett műtétel közben főkép sebészi pályájának kezdetén egy orvos sem kerül el, az orvos lelkének szükséges nyúgalmát meg rpzzentik , benne félelmet, és azt okozzák, hogy munkáját illő könnyűséggel, bátorsággal nem tellyesitheti. Ne csudálkozzunk tehát a’ nagy Haller’ őszinte vallomásán : „Etsi chirurgiae cathedra per septem decim annos mihi concredita fuit, etsi in cadaveribus difficillimas administrationes chirurgicas frequenter ostendi, non tamen unquam vivum hominem incidere sustinui, nimis ne nocerem veritus “