Charcot J. M.: Előadások az idegrendszer betegségeiről - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 27. (Budapest, 1875)
Tizenharmadik előadás. Méhszenvi nehézkórról
298 Méhszenvi nehézkor. betegeket megszokták, „ha ez valódi nehézkor volna, akkor e nő már rég meghalt volna“. E megjegyzés teljesen helyes, egészen alapos. Ámde, uraim, s ez oly pont, melyet különösen hangsúlyozok, ezen hosszú görcsös időszak alatt a végbeli liőmérsék Co . . . . nél soha se módosult észrevehetően, átlag 37°8 volt; 38°5-ig csak egészen kivételesen és mulólag emelkedett (26. ábra). Hozzá kell tennem, hogy 26. ábra. ezen idő alatt a közállapot legcsekélyebb aggódásra sem nyújtott alkalmat, a hiányos táplálkozás s azon roppant izomerő-veszteség daczára, melylyel a betegnek adóznia kellett. Másrészt az elmebeli állapot távolról sem volt oly mélyen módosulva, mint szükségkép lennie kell vala, ha valódi nehézkórról van szó; vizelet és bélsár egész idő alatt nem ment el önkénytelenül; azon rövid időközökben, melyeket a rohamok hagytak maguk közt, a beteg felkelt, hogy szükségének eleget tegyen. Ezen, egyébkint igen rövid közökben is, teljes virágjában jelentkezett a baj méhszenvi természete, főkép az első hetekben. Yirágahajban, bizarr hajfodrozat, ócska tükördarab, melyet beteg az ágy fejébe helyezett, eléggé tanúskodtak e nő kedvencz foglalkozásairól pihenő idejében. Azonban főkép azon hőmérséki jellegre figyelmeztetem önöket, melyet észlelésünk által már felismertünk. Mindezen előzményekből az következik, hogy mig a sok rohamu nehézkóros rohamállapotban, a hőmérsék igen gyorsan magas fokra emelkedik, ugyanakkor pedig a közállapot igen súlyosbodik, addig viszont a hosszú rohamu méhszenvi nehézkóros rohamállapotban a hőmérsék nem haladja meg a rendes számot, egyébiránt a velejáró közállapot sem kelt aggodalmakat. Úgy gondolom, nem kell több, hogy az ellentét élesebben szökjék elő. Nem óhajtanám azonban, uraim, hogy önök szóról szóra vegyék
