Hempel Adolf Fridrik: Az egésséges emberi test boncztudományának alapvonatjai 2. (Pest, 1828)

Hatodik Osztály. A hasüregről, és az ebben találkozó életmívekről - Második Szakasz: Az emésztés életmíveiről

mintegy darabokra szaggatják. Ezen félbeszakadás okoz­za azt, bogy ők a bárzsing egész hosszúsága szerint nem egyszerre, hanem lassanként, a mint az eledelek lefelé halnak , rövidülnek meg. A belső rostok, vagy körös rostok (Fibrae circulares) mint gyúrok, apró íveket készítnek, és részszerínt a hosszú rostokkal vegyülnek öszve. A rostok két nemei állal a bárzsing megrövidülhet, és szükebbé is tétethetik. II. A takony hártya. Ez a garatban találtató hár­tyának folytatása, mely- az izomhártyával hasonló­képp sejtszövet által foglaltatik öszve; ennek színe fő­képp a gyomor felé fehéres, mely által az ezen utol­sónak takony hártyájától mi voltosán külömbözik. A garat öszvehúzódása alatt, bosszús ránczokat készít, melyek a körös izomrostok munkálódása által hozat­nak elő. Noha ezen hártyának alkotása olyan , mint akárhol máshol, még is a takonymirígyek kissebb számmal találtatnak itten, és belső lapja a kigőzülö edények által nedvesíletik. III. A bárzsing véredényei. A bárzsing fölül az alsó paizs- a kulcsalatti, a légcső- és az első bordaközötti iilérből nyer ágakat, a legtöbbek azonban bárzsingüte- rek (Art. oesophageae) neve alatt egyenesen a függérből erednek. Az ő legalsóbb részéhöz a gyomor bal koszo­rús üteréből szakadnak ágak. A bárzsing vérerei az alsó jDaizs- a bokratlan és a légcsővérerekben végződnek. IV. A bárzsingon számos felszívó edények talál­tatnak. Körülte számos fölgombolyított mirigyek fek­szenek , melyek amazokat vészik föl, és végre a táp­csőhöz vezetik; ezen edények a szív , és tüdők szívó edényeivel függnek öszve. V. A bárzsing idegei. A bárzsing egész lefolyá­sában egy nevezetes idegfonat által vétetik körül, mely ölet alól még szorosabban karolja által mint fölül. A két egymáshoz közeledő bolygidegekböl t. i, és a bár­zsing mellett lefolyó egyébb idegszálakbúl származik életm íveiről* 55

Next

/
Thumbnails
Contents