Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Negyedik fejezet - dr. Décsi Imre orvos: Az ideges gyermek
89 mégsem azokból a kérdésekből szoktak származni, amiknek a gyerekre nézve csak ismeretbeli, — ha szabad úgy mondani, csak „tudományos“ jelentőségük van. Azok a kétségek, amelyek mélyebb nyomot hagynak a gyerek kedélyében és nagyon meg tudják ingatni a gyerek bizalmát és ezzel a szülők nevelőhatalmát, az erkölcsi kérdések területén szoktak támadni. A gyerek erkölcsi szempontjai nem is különböznek olyan nagyon a mieinktől, mint ahogy a mértéke ebben is szigorúbb, — megint: mert mindent szó szerint vesz és mert nem tudja a különbséget, hogy mit tartunk mi fontosnak vagy mellékesnek abban, amit teszünk vagy mondunk, hogy mi abban a mi számunkra a lényeges és mi csak mellékes formaság. Mint amikor például köszönünk és azt mondjuk, hogy „ajánlom magamat“, vagy „kezét csókolom“, vagy hogy „van szerencsém“, akkor sem aki köszön, sem akinek szól, nem gondol arra, hogy ezek meggondolt kijelentések, amiket szószerint számon lehet kérni attól, ki mondta. A mi felnőtt életünk tele van ilyen szükséges, de nem szóról-szóra igaz formaságokkal és azonkívül többé-kevésbé jószándéku, szüséges vagy legalább megbocsátható apró hazugságokkal, amelyek a mi erkölcsi szempontjaink szerint egészen mást jelentenek, mint azok az igazi hazugságok, amelyekkel valakit be akarunk csapni. A felnőtt ember, aki ünnepi vacsorára hivatalos, de a betegsége miatt nem mehet, nem Írhatja meg bocsánatkérő levélben, hogy hasmenése van, még ha ez is az igazság, hanem olyasvalamit ir, ami nem viszi a háziasszony gondolatait ilyen étvágyrontó irányba. Az ilyenben senkinek se jut az eszébe, erkölcsileg számbavehető „hazugságokat“ látni, — kivévén a kisgyereket, aki, amikor a szülei megbeszélik előtte a dolgot, akárhányszor ijedten kérdi: „szegény apukának nagyon fáj a feje?“, aztán, mikor megnyugtatják, hogy nem, még ijedtebben: „hát akkor miért üzente a bácsiéknak, hogy a feje fáj?“ Addig, mig a gyerek lassankint meg nem tanulja a különbséget az ilyenek meg az igazi hazugságok között — amit azért az ő érdekében ne siettessünk kelleténél jobban —, addig egyszerűen vigyázzunk, hogy sohase legyen módjában, ilyenen érni bennüneket. Erkölcsi nevelés. De azontúl se és sohase felejtsük el, hogy ami erkölcsi szabály megtartását a gyerektől meg akarjuk követelni, az ellen magunk sohase vétsünk, legalább az ő tudtával ne. Azok a „szép szavak“, amik a gyereken semmit se fognak, rendesen abban a hibában szenvednek, hogy a gyerek teljes joggal üres beszédnek érzi őket, mert mindennap tapasztalja, hogy maga a prédikáló is minduntalan vét ellenük. Mi történik, amikor méregzsák apa szórakozottan vagy alig palástolt türelmetlenséggel szavalja a kicsinek, hogy jónak, szelídnek kell lenni, apró kérések megtagadásáért nem kell mindjárt mérgelődni, meg a többit? A gyerek még nem ismeri ezeket a szabályokat, sem ezeknek az erkölcstani kifejezéseknek az értelmét és még nem tudja, hogy olyan tilalmak is vannak, amelyeket akkjr is meg kell tartani, ha az ember nem tudja, mirevalók. A gyerek világa addig ér, ameddig tapasztalatai és ezeken keresztül tanulja meg lassankint ismerni az egész többi világot, annak minden anyagi és erkölcsi dolgát. A szavak értelmét is; először az egyszerű, kézzelfogható dolgok neveit, aztán az összefogó általános fogalmakéit, végül az elvont, testetlen dolgokéit, amilyenek az erkölcsi fogalmak is. Először csak egy tárgyról tudja, hogy „szék“, aztán megtanulja, hogy ez valamennyi széknek a közös neve, aztán egyéb bútorokról tanulja meg ugyanazt és csak elég sokára érti meg a maga összefoglaló voltában azt a szót, hogy „bútor“ és még sokkal későbben az erkölcsi szók értelmét. És mindezt, a széket csak úgy mint a legmagasabb erkölcsi fogalmakat, aszerint tanulja meg
