Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)

Hetedik fejezet - dr. Bród Miksa orvos: Szépségápolás

175 A mell szépségének az a legfontosabb kelléke, hogy szilárdan álljon és 'fűzőre ne szoruljon. Jóalaku fiatal nőknek egyáltalán nincs szükségük fűzőre. Ez minden egyébtől eltekintve, a hasi szervek összenyomása által igen nagy kárt tehet az egészségükben. A mell a harmadik és hatodik borda között van elhelyezve és akkor szép, ha magasan fekszik, félteke alakú, bim­bói széttekintenek. Akkora legyen, hogy szétnyitott ujjakkal egy kézzel körül lehessen fogni. A természettől fogva kicsiny mellet semmiféle pilulá- val, vagy kebelkrémmel nem lehet megnagyobbítani. E tekintetben legtöbb siker reményével a nagy mellizomra ható testgyakorlat, az u$zás és a hideg­vízzel való lemosás kecsegtet. A kar akkor szép, ha arányos a test többi részével. Ne legyen nagyon hosszú, sem pedig túlságosan rövid. Legyen puha, sima, fehér és kerekded. A szőrös kar nem szép. Ártalmára van a hideg időjárás és kivált a hideg szél. Szépségének előmozdítása és biztosítása céljából nagyon ajánlatos a megfelelő módon végzett testgyakorlat. Ezért sem szabad az egészséges gyermekeket a kötelező iskolai testgyakorlat alól felmenteni. Sőt később is, ha már nem járnak iskolába, javukra válik a mérsékelt testgyakorlat, mert ez fokozza a mozdulatok ügyességét és fesztelenségét. Nem szép a kéz, ha nagyon húsos. Legyen a kéz fehér, puha és a hátán lévő erek ne legyenek feltűnőek. Legyen keskeny és felényi szélességű, mint amilyen hosszú. Bár a nehéz munka megárt neki, az egyszerű házimunka szépségét egyáltalán nem teszi tönkre. Nem szabad a kezet túlsókat mosni és utcára rossz időben keztyüt kell huzni. Akinek a keze vörös, lemosás után dörzsölje be kis vazelinnel, lanolinnal vagy créme célestével. Jó szolgálatot tesz a vízzel hígított glycerin, továbbá a kaloderma és a glycerine and honey jelly is. A kézre tapadt piszok eltávolítására meleg vizet és enyhe tulzsiros szappant kell használni. A női láb akkor szép, ha keskeny és szépen boltozott. Ne legyen nagyon hosszú, de ne legyen túlságosan rövid és széles se. A cipőnél nem az a fontos, hogy megfeleljen a mindenkori divat szeszélyeinek, hanem az, hogy a láb alakjához alkalmazkodjék. A szűk cipőtől a lábujjak elferdül­nek és a láb tele lesz börkeményedéssel és tyúkszemmel. Legjobb a fűzős- cipő. A túlságosan kivágott cipőben a láb nem áll elég szilárdan. A nagyon magas sarok megnehezíti a járást. A célszerűtlen cipő nyomja a bőrt és kérgesedést okoz. Ilyen kérgese- dés nemcsak a szűk cipőtől keletkezhetik, hanem a nagyon b# cipőtől is, mert ebben a láb hol előre, hol meg hátrafelé csúszik. A tyúkszem lényegé­ben nem más, mint kérgesedés. Az a legjobb ellenszere, ha megfelelő cipőt hordunk. A tyúkszem leggyakrabban az ujjakon és a bütykökön van, de lehet az ujjak között, sőt néha a talpon is. Megszüntetése céljából a házi­szereknek egész sokasága van használatban. A fájdalomnak, melyet okoz, némi megcsökkentésére alkalmasnak bizonyultak a bőrből, vattából vagy kanosukból való tyukszemgyürük. Leggyakrabban késsel távolitjuk el. ami ellen kifogást nem is igen lehetne emelni, ha a kiirtás a sebészet tisz­tasági szabályainak figyelembevételével történnék. Cukorbetegeknél nem ajánlatos a sebészeti eljárás, mert az esetleges sérülés súlyos következmé­nyekkel járhatna. Legkevésbé veszélyes a salicylsavas kollodiummal való kezelés. Egy rész salicylsavhoz tiz rész collodium flexile-t kell venni. Ezt az oldatot reggel és este rá kell ecsetelni a tyúkszemre és környékére mind­addig, mig az egészet egyszerűen és minden erőlködés nélkül ki lehet emelni. A láb tisztántartására kiválóan nagy gondot kell fordítani. Nemcsak a láb hátát és talpát kell vízzel és szappannal megmosni, hanem az ujjak közeit is. Ez utóbbinak legnagyobb fontossága akkor van, ha a láb túlsá­gosan izzad.

Next

/
Thumbnails
Contents